December végén kötöttek a kormánnyal támogatási szerződést, amelyben 2,4 milliárd forintot biztosít a kabinet, hogy a város elvégezze a múzeum létesítésével kapcsolatos előkészítő munkákat - mondta Papp László (Fidesz-KDNP) polgármester.
Ezzel többéves előkészítő folyamat indul el, amelynek része egy részletes megvalósíthatósági tanulmány elkészítése, egy tervpályázati eljárás lefolytatása, majd az engedélyes, illetve a kiviteli tervek elkészítése - sorolta a polgármester - írja az MTI.
Az intézmény költözéséről még 2019-ben döntöttek, akkor azt az év végéig akarták befejezni, de ez nem történt meg, és 2020 februárjában a koronavírus-járvány kezdetével elnapolódott a váltás, a múzeum maradt a jelenlegi helyén a Ludovika téren. A költözés terve ellen korábban többen is tiltakoztak, egy belső felmérés szerint a dolgozók 87 százaléka kilépne az intézményből a költözés pillanatában.
Legolvasottabb
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Ezekért a használtautókért vannak teljesen megőrülve a magyarok
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Karácsony Gergely: Egy nap alatt megbukott a kormány
Naponta több mint 41 millió forintot költ a kormányzat a tömeges bevándorlás kezelésére
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat