A Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ) közölte, hogy megjelentek a Nemzeti Földügyi Központ bekebelezésre vonatkozó értékbecslési ajánlatai. Ezek azok az értékek, amelyeket a bekebelező tulajdonostársnak legalább meg kell fizetniük. Ha bármelyik fél nem ért egyet az értékbecslési ajánlat összegével, úgy igazságügyi szakértővel új értékbecslési szakvéleményt készíttethet - írja az Agroinform.
A bekebelezésnél irányadó árak ezen a linken érhetők el.
Az osztatlan közös földtulajdonok felszámolásának és az ingatlan-nyilvántartás rendezésének megkönnyítését célzó törvény januárban lépett hatályba. A földprivatizáció során kialakult, közel harminc éve komoly hátrányt jelentő bizonytalan tulajdonosi viszonyok közel 2,4 millió hektár termőterületet érintenek és 3,5 millió tulajdonosuknak okoznak a mai napig bosszúságot.
A januártól megindítható közigazgatási eljárás során a tulajdonostársak megegyezésével, az állami kisajátítással és a tulajdonosi bekebelezéssel szüntethető meg a közös tulajdon.
Alapesetben az osztatlan közös tulajdon megosztását a tulajdonostársak egyezsége szerint kell végrehajtani.
Legolvasottabb
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Hibázott a kormány, de állítja, már korrigálta a tanárok bérét
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll
Már tudni, mennyibe kerül majd a Budapest–Belgrád vonatjegy
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott