A Magyar Közlönyben megjelent határozat úgy szól, hogy az idei központi költségvetésből 4 milliárd 140 millió, míg a jövő éviből 5 milliárd 38 millió forinthoz jut a Sopron-Fertő Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt.
Július közepén derült ki, hogy a Sopron-Fertő Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt. feletti tulajdonosi jogokat a Magyar Turisztikai Ügynökség Zrt. helyett a Miniszterelnökség fogja gyakorolni. A Céginfo.hu adatai szerint a Sopron-Fertő Zrt. jegyzett tőkéje 20 millió forint, vezérigazgatója a Fertőszentmiklóson lakó Kárpáti Béla Imre.
A cég honlapján olvasható a következő: "A Fertő-tó környezetének fejlesztése azzal a céllal valósul meg több tízmilliárd forintból 100 százalékos kormányzati támogatással, a Modern városok program részeként, hogy a korábbi vízi telep területének kibővítésével magas színvonalú turisztikai vonzerőt jelentsen a hazai és külföldi látogatók számára egyaránt. A tó kincsei és a környezetében rejlő kikapcsolódási lehetőségek a korábbi átfogó fejlesztések hiánya miatt a látogatók előtt mindez idáig rejtve maradtak."
Augusztusban a Mészáros Lőrinc tulajdonában lévő Mészáros és Mészáros Kft. elnyerte a Sopron-Fertő Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt. közbeszerzését, a "Fertő tavi vízitelep komplex fejlesztése II." című projekt munkáinak elvégzésére, nettó 8,941 milliárd forint értékben.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Két nap, és soha nem látott fegyverkezés kezdődhet
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég