Az M3-as autópálya mogyoródi leágazásánál, a már ma is működő Astra Filmstúdió mellett megvalósuló filmparkban a Magyarországra érkező nemzetközi stábok koncentráltan, egy helyszínen férhetnek majd hozzá a filmgyártáshoz szükséges kiegészítő szolgáltatásokhoz: lesznek építészműhelyek, eszközkölcsönzők, jelmezraktár és utómunka-stúdió is. A filmparkban mélyvizes medencés stúdió is épül, amely Magyarországhoz legközelebb az angliai Pinewood Studiosban érhető el - írják az MTI szerint a közleményben.
A fejlesztési tervekben szerepel még látogatóközpont, angol nyelvű filmes képzés. A tervek szerint a stúdió a legmodernebb igényeknek megfelelő egészségügyi és zöld szabványoknak is megfelel majd.
A beruházás több fázisban valósul meg, a már ma is működő Astra 1 mellett két hónapon belül nyitja meg kapuit az Astra 2, majd egy újabb szakaszban készülhet el a harmadik és a negyedik fejlesztési ütem, amelyekben a tervek szerint elérhető lesz a repülőgépes forgatásokhoz alkalmas speciális műterem, egy komplex digitális műterem, valamint moduláris backlot, azaz külsődíszlet-technológia.
A magyar befektetők fejlesztésével megvalósuló beruházásnak köszönhetően Európa egyik legnagyobb filmgyártói kapacitása épülhet fel és ezáltal Budapest megerősítheti előnyét a régió többi filmes központjával szemben - vélik a beruházók. Jelenleg a hazai kapacitások csaknem 100 százalékban foglaltak, a magyar műtermek és filmgyártó cégek válogathatnak a megrendelők között és kénytelenek megkereséseket visszautasítani.
Rajna Gábor producer, ötletgazda elmondta: már most több jelentős amerikai produkció érdeklődik a helyszín iránt.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Az MI lesz a minden? Elindult a folyamat, amit már nem lehet megállítani
Donald Trump megtette a bejelentést: Orbán Viktort támogatja az áprilisi választáson
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az