A rendszerváltás előtt a szocialista országokban természetes volt, hogy az állami nagyvállalatok üdülőket tartanak fenn az egyébként rosszul fizetett közszolgák nyaraltatására, a piacgazdasággal azonban a helyzet megváltozott, a vállalati üdülőket is nagyrészt eladogatták - írja az FT blogjában.
A magyar jegybanki vezetés azonban most visszarepíti a múltba dolgozóit, céges nyaralót vásárol, hogy ott pihenhessen mintegy ezer dolgozója. Ráadásul nem is egy ízléstelen Balaton-parti lepukkant üdülőt vesz, egyből egy 415 milliós 30 szobás kastélyt szemelt ki. Medencével, wellness-szel, szaunával, minigolf-pályával. Persze mindezt kizárólag a társadalmi felelősségvállalás jegyében.
Felidézik: a jegybank többek közt arra hivatkozott, miután kiderült, hogy kastélyt vásárol Tiszaroffon, hogy ezzel az egész környék fellendül majd, több helyi lakos is munkához jut. Hasonló minőségű és célú nyaralója egyik jegybanknak sincs a régióban, úgy tűnik a 30 szobás jegybankároknak fenntartott szállodával megint a magyar lesz a legvidámabb barakk - írja az Index.
(A kép forrása: Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Képeslaptár)
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kétarcú olimpia: fellendülés vagy komoly kockázat vár Olaszországra?
Budapestet elárasztják az újlakások, de ki fogja ezeket megvenni?
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt