Az elmúlt évtizedekben a Magyar Nemzeti Bank (MNB) közvetett, illetve közvetlen tulajdonában - időszaktól függően - közel két tucat ingatlan volt, melyek közül, általában ötöt-hetet rekreációs és üdülési célra használtak. Ezt az üdülőhálózatot 2009-ig teljes egészében felszámolták - indokolta a jegybank közleményben azt, hogy miért vásárolt az idén egy kastélyt.
Az is az indokok között szerepel, hogy a megvásárolt ingatlan Magyarország keleti, gazdaságilag elmaradottabb régiójában, a Tisza közelében található. A Tiszaroff kistelepülésen található Borbély-kúria üdülőként való üzemeltetése mostantól több helyi lakosnak biztosít megélhetést.
Aláhúzták: az ingatlant az elidegenítéssel megbízott közvetítő 680 millió forintért hirdette meg, de a végleges vételár megállapítását megelőző alkufolyamat után végül 415 millió forintért került az MNB tulajdonába.
Hozzátették: társadalmi felelősségvállalási stratégiájának értelmében a jegybank törekszik arra, hogy béren kívüli juttatással, támogatási és segélyezési rendszer működtetésével, valamint egyéb jóléti szolgáltatásokkal támogassa több mint ezer munkavállalóját.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Orbán Viktor: Nem kényszerül a magyar gazdaság megszorításokra
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Ismét meglepi a világot Venezuela
Nem áll le az amerikai hadsereg, újabb hajót lőttek ki
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek