A Napi Gazdaság keddi számának cikke
Korábbi lapszámunkban (Napi Gazdaság, 2012. augusztus 10.) még azt írtuk, hogy a túl magas kivitelezői árak miatt csúszik a beruházás. Legkorábban csak novemberre készülhetnek el az eredetileg tavaszra tervezett, később nyár végi átadásra módosult bérlakóházak, ám jelen állás szerint 2013 előtt szinte biztos, hogy nem lesz költözés. A csúszás okára egyelőre nincs magyarázat, mindenesetre úgy tűnik, hogy mégsem a túl drágán megajánlott kivitelezési költségek szabnak gátat az építkezés elindításának.
A szociális lakásáépítésre és a kapcsolódó közműhálózat, valamint út, kerékpárút és közvilágítás kivitelezésére a mérnökár alapján nettó másfél milliárd forint áll a kiíró rendelkezésére. Az első körös eljárásban ajánlkozók júniusban alaposan a határ fölé lőttek kalkulációikkal, az összességében legelőnyösebb ajánlat is nettó 2,046 milliárd forintról szólt. Ekkor még az építési költségen túl a vállalási határidőre és a garanciális időszakra megadott paraméterek is alakították a döntést, a későbbiekben ezeket az elvárásokat − az építkezést például 150 napban − fixálta az ajánlatkérő, egyedül a kivitelezésre megajánlott költségre kihegyezve az elbírálást.
Nincs magyarázat
Az újabb körben is három pályázat között kellett volna megtalálni a nyertest. A műszaki egyeztetések után a Swietelsky Magyarország Kft. a Pannon Nívó Zrt.-vel közösen, a devecseri újjáépítést lebonyolító Veszprémber Zrt. pedig önállóan, de nagyjából hasonló összegből, a keretet mintegy 300 millióval túllépő, 1,8 milliárdból építette volna fel a lakóparkot, a Fertődi Építő és Szolgáltató Zrt. pedig mintegy 40 millió forinttal a keretösszeg alatt, 1,49 milliárdért vitte volna el a megbízást. Szerződéskötésre az ajánlattételi felhívás szerint augusztus 3-át tűzték ki, a nyertesnek pedig az aláírás másnapján kellett volna hozzákezdeni a kivitelezéshez, az időpontot azonban a közbeszerzést lebonyolító szervezet lemondta.
Az eredménytelenség magyarázatát, valamint az újabb eljárást firtató kérdéseinkre lapzártánkig nem kaptunk választ a projekt kommunikációjáért felelős belügyi tárcától.
Hát nem éppen XXI. századi lesz?
Információink szerint egyébként a másfél milliárdos keretből − ebből 400 millió az infrastruktúra kialakítása − meglehetősen szerény, nem éppen XXI. századi műszaki tartalommal, de kihozható az építés, mindazonáltal akkor is kérdéses, hogy a feltételezések szerint zömmel egykori panellakókból kikerülő szociális bérlők mit kezdenek majd egy fatüzelésű kályhával, s a lesajnált panel kínálta élhető életterek helyett a sokkal kevésbé komfortos kialakítású belső terekkel. Energetikai hatékonyságról, fenntarthatóságról pedig szakértők szerint négyzetméterenként 300 ezer forintos kivitelezési ár alatt amúgy sem beszélhetünk.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Az osztrákok is készülhetnek a katonai szolgálatra, a németek jövőre már soroznak

Eljött a paradicsom a lakáspiacon: a garzonok mellett már a házakat is viszik

Feleszméltek a kkv-k, sorakoznak ezekért az autókért

Magyarellenes elnökjelölt vette át a stafétát az eltiltott Georgescutól

Brutális tempóban szakítják Trump aranykártyáját: kell az amerikai állampolgárság

Meghökkentően zárult az EU-csúcs, az ukránokon spórolhatnak

Rászáll a NAV az otthonfelújítással csalókra

Megszólal Tiborcz István, minden részlet kiderül az értékmentésről

Rossz hírt kaptak a magyar munkavállalók: háromnegyedüket érinti a baj
