A pályázati felhívás az uniós közbeszerzési közlönyben jelent meg. A gárdonyi Tópart utca 17. szám alatti területen megvalósuló beruházás meglévő épületek felújítását jelenti. A közbeszerzési felhívás nem tartalmazza a projekt becsült ellenértékét, de 24 hónap múlva az oktatási infrastruktúrának működnie kellene.
A projekt két részből áll. Az első rész maga a hajóépítési és szakképzési tudásközpont. Itt az épület felújítással érintett összes nettó terület 2753 négyzetméter továbbá az épülethez kapcsolódóan 6291 négyzetméter külső felület újul meg. A kivitelezési idő 24 hónap.
A második rész az iroda- és szakképző műhelyt, valamint teszt- és versenyközpontot tartalmazza. Itt a két épület felújítással érintett összes nettó terület 1132,2 négyzetméter, és az épületekhez kapcsolódóan összesen 2933 négyzetméter külső felület újul meg. A kivitelezési idő 14 hónap.
A két részre külön-külön tehető ajánlat.
Az ajánlattevőnek az elmúlt két lezárt üzleti évben épület építési/felújítási/átalakítási/bővítési kivitelezési munkákból és/vagy tervezési feladatokból az első résznél legalább nettó 1,2 milliárd, míg a második résznél nettó 650 millió forint árbevételt kell felmutatnia.
Az ajánlattételi határidő március 9. Az értékelésnél az ár 70, míg a minőség 30 súlyszámmal szerepel, mind a két résznél.
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![Eljárás Magyarország ellen: Brüsszel beavatkozik a költségvetési hiányba](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722015874.jpg/240/?v=2024012201)
Eljárás Magyarország ellen: Brüsszel beavatkozik a költségvetési hiányba
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)