A jegybank szerint Budapesten a lakásárak nagymértékű emelkedéséhez a befektetői vásárlások magas, mintegy negyvenszázalékos aránya is hozzájárul. A jegybank a befektetői lakásvásárlás illetékszabályainak szigorításával hűtené a fővárosi áremelkedést, egyúttal a fiatalok otthonteremtését támogatná az első lakástulajdon megszerzésének illetékmentességével.
Az MNB a befektetési motiváció nehezítése érdekében a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) összegének differenciálását is javasolja a már tulajdonolt ingatlanok száma alapján. Felvetik továbbá, hogy a drágulást a lakossági megtakarítások ingatlanpiacon kívülre terelésével is lehetne hűteni.
Kapcsolódó
A lapnak nyilatkozó ingatlanpiaci szakértők az illeték megkülönböztetést járható útnak tartják, és elsősorban az első lakás vásárlásához kapcsolódó illetékkedvezménnyel értenek egyet. Egyikük megjegyezte ugyanakkor, hogy a befektetési célú vásárlóknak jótékony hatásuk is van, mert elősegítik a lakásállomány folyamatos megújulását - írja az MTI.
Legolvasottabb
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Ezekért a használtautókért vannak teljesen megőrülve a magyarok
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Karácsony Gergely: Egy nap alatt megbukott a kormány
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat