Eszerint az idei harmadik negyedév elején a lakosság lakásfelújítási és -korszerűsítési tervei kissé visszaestek az előző negyedévhez képest, de az előző év azonos időszakához képest még így is 100 ezerrel többen terveznek felújításokat.
Mivel a felmérés a rezsiszabályok változását bejelentő kormányzati közlés előtt készült, valószínű, hogy elsősorban az energia-hatékonyságot növelő akciók iránt a közeljövőben erősen nőhet az érdeklődés - állapították meg a GKI kutatói.
Az eredmények alapján továbbra is a családi házak tulajdonosai körében a legerőteljesebb felújítási-korszerűsítési szándék. Minden negyedik ház eshet át kisebb-nagyobb karbantartáson a következő egy évben.
A panelben lakó családok 14 százaléka, a tégla építésű lakásokban lakók 15-16 százaléka tervez felújítást, amely minimális csökkenés az előző negyedévhez képest.
A lakásfelújítást vagy korszerűsítést fontolgató családok csaknem fele, 47 százaléka az Otthonfelújítási program által biztosított állami támogatást is igénybe venné. Az állami forrásra számítók átlagosan 2,2 millió forint összegű támogatást vennének fel, így önerővel együtt a lakásfelújítási összeg elérheti a 4,4 millió forintot.
A legtöbben fürdőszobájukat újítanák fel (30 százalék), de a megkérdezettek több mint negyede (27-27 százalék) lakásuk belső terét és fűtési rendszerét korszerűsítené. Sokan érdeklődnek a külső nyílászárók cseréje, a hőszigetelés, illetve a napelemes rendszer kiépítése iránt.
Magas arányú a támogatás reménybeli igénybevétele a községekben élők között (68 százalék) és a 31 év alatti fiataloknál (66 százalék).
A GKI negyedévente készít felmérést a lakosság lakás-felújítási és korszerűsítési terveinek, szándékainak feltérképezésére. Idén júliusban 1000 embert vontak be a reprezentatív kutatásba. A felmérés 2020 januárjától a Masterplast támogatásával készül.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Budapestet elárasztják az újlakások, de ki fogja ezeket megvenni?
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt