Takács Ernő, az Ingatlanfejlesztési Kerekasztal Egyesület (IFK) elnöke a pályaművek méltatásakor hangsúlyozta: friss szemléletű, funkcionálisan jól átgondolt, megvalósítható pályaművek születtek, energiahatékony, környezetbarát megoldásokkal a társadalmi és gazdasági célok összeegyeztetésével, a modern kor követelményeit sikerült összhangba hozni a meglévő beépítésekkel.
A pályázat elérte célját, hogy felhívja a figyelmet arra, mennyire összetett feladat az ingatlanfejlesztés, milyen sok szempont és szakterület összehangolására van szükség akár csak egy megfelelő koncepció összeállításához is. Az idei kiírásban ezért olyan szakterületek kerültek kiválasztásra, ahol jelentős mértékű fejlődésre van lehetőség, gazdasági és közérdek találkozhat, emellett a megszokott és új eszközökkel teljesen friss kihívásokra kell a megfelelő választ megtalálni, mint a például a közterületek rendezésének kérdése, vagy új külsőt és funkciót találni bizonyos területek és épületek számára – mondta Takács.
Az IFK elnöke kiemelte: minden pályázati témával szemben elvárás volt a gazdasági megvalósíthatóság, pénzügyi feltételek kidolgozása, az adott téma urbanisztikai szerepe a felhasználók igényeinek figyelembevételével, a tervezési munkarészek részletes kidolgozása, a célcsoportokhoz szükséges funkciók és szolgáltatások köre, a területek rendezése, közlekedési kapcsolatai, valamint a környezettudatosság.
A győztes csapat tagjai - BME négy építészhallgatója - 800 ezer forint pénzjutalomban részesülnek és kiutazhatnak 2022-ben a müncheni Expo Real világkiállításra.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Budapestet elárasztják az újlakások, de ki fogja ezeket megvenni?
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Kétarcú olimpia: fellendülés vagy komoly kockázat vár Olaszországra?
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben