A hármas metró Ecseri úti megállójánál, az Üllői út 114-116. szám alatt található hat épületegység közül négy, a teljes ingatlan területének 59 százaléka van az állami cég tulajdonában, a fennmaradó részt a Budapesti Ingatlan Hasznosítási és Fejlesztési (BIF) Nyrt. birtokolja - tudta meg a napilap.
Berecz Kristóf, a BIF vezérigazgatója szerint egyelőre nincs döntés arról, hogy a társaság élni kíván-e elővásárlási jogával. A Világgazdaság azonban hozzáteszi: "miután ingatlanfejlesztő és üzemeltető cégről van szó, nem igazán kérdéses, mit fognak lépni".
Kapcsolódó
A Magyar Posta Zrt. szerint a jelentős részben régóta kihasználatlan ingatlan értékesítésére a mostani, kedvező piaci környezet támogatóan hathat. A két változatban, illetve méretben, 1,6 vagy 1,2 milliárd forintért eladásra meghirdetett ingatlan hat épületegységéből négyet tartalmaz az állami cég kiírása, benne feltételként szerepel az ott működő 100-as számú posta helyiségeinek visszabérlése három évre.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat