A kormány egyetért a Magyar Labdarúgó Szövetség Budapesti Pályafejlesztési Programjának bővítésével, így a 2017-2021-ben összesen 14 milliárd forint összegű támogatással segíti a program megvalósulását - áll a keddi Magyar Közlönyben megjelent határozatban.
2020-ban és 2021-ben is évi 4,5 milliárd forintot kell Varga Mihály pénzügyminiszternek beépíteni a költségvetésbe Kásler Miklós emberi erőforrások miniszer bevonásával. Mivel a 2017-től kezdődő programban most 9 milliárd forintról határozott a kormány, eddig 5 milliárd forintot költöttek el pályafejlesztésre - írta az Mfor.hu.
Kapcsolódó
Legolvasottabb
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Rendkívüli fordulat: két bírósághoz is fordul a Fővárosi Törvényszék
Hatalmas visszatérő jelent meg az országgyűlési jelöltek között: ebben a körzetben száll ringbe
Botrány a Vatikán árnyékában: lemosták a „Meloni-angyal” arcát a bazilika freskójáról
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat