A fővállalkozó egy több épületből álló komplexumot épített. Az épületek alsó szintjén üzlethelyiségek, míg a felsőbb szinteken lakások kaptak helyet. A villanyszerelésre alvállalkozót keresett,és talált is 180 millió forintért, ez a kiindulása a Bírósági Határozatok Gyűjteményében szereplő jogesetnek.
A munkával nem is volt gond mindaddig, amíg a fővállalkozó rá nem jött arra, hogy az üzletekben csak a fogadó szekrények és a mérőórák helyei készültek el, a további szerelés elmaradt. Az idő sürgetett, el kellett végezni az üzletek belső szerelését is, amit a villanyszerelő alvállalkozó 10 millió forint átalánydíjért el is vállalt.
A baj a fizetéskor derült ki: a fővállalkozó úgy vélte, hogy az eredeti 180 millióban már benne volt a 27 üzlethelyiség belső szerelése is. Miután az alvállalkozó ezt másképpen gondolta, beperelte a fővállalkozót.
Az első fokú bíróság egy hosszadalmas bizonyítást folytatott arról, hogy mi van a szerződésekben, az azokhoz kapcsolódó tervekben és műszaki leírásokban, továbbá mit tartalmaztak a szóbeli megállapodások. A végkövetkeztetés az lett, hogy az üzletek belső szerelése plusz munka volt, így annak az ellenértékét meg kell fizetnie a fővállalkozónak. Az utóbbi fellebbezett, de a másodfokú bíróság jogerőre emelte az első fokú ítéletet. A fővállalkozó a Kúriától kért felülvizsgálatot, de ott is elveszítette a pert.
Legolvasottabb
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Rendkívüli fordulat: két bírósághoz is fordul a Fővárosi Törvényszék
Botrány a Vatikán árnyékában: lemosták a „Meloni-angyal” arcát a bazilika freskójáról
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin