Eladó a Kodály körönd közelében, az Andrássy út 96. szám alatti, felújított villa, amelyben négy luxuslakást alakítottak ki - szúrta ki a Bors az Ingatlanbazáron megjelent hirdetést. (A fenti kép forrása: Google street view.) Az eladási ár 22 millió euró, azaz mintegy 6,8 milliárd forint.
A ház Feszty Adolf építész tervei alapján az 1880-as évek elején épült, Herzl Tivadar megrendelésére. A tulajdonosok között voltak a Koháry család és a Szász-Coburg-gothai hercegek - áll a hirdetésben. 1945-46 között Magyarország akkori miniszterelnöke, majd 1946-48 között köztársasági elnöke, Tildy Zoltán élt itt, az épületet akkor ideiglenes kormányfői, majd köztársasági elnöki rezidenciává minősítették.
Jelenlegi tulajdonos a felújítást követően négy, egyenként 400 négyzetméteres luxuslakást alakított ki benne, nagy nappalival és ebédlővel, öt hálószobával, minden hálóhoz saját gardróbbal és fürdőszobával. A ház alagsorában wellness részleget és borospincét alakítottak ki. A teremgarázsban nyolc, lakásonként két-két autóbeálló készült. Az épület belső kertjében park várja a lakókat, szökőkúttal, lugassal és pihenőpadokkal - derül ki a hirdetményből.
A hirdetők azt is írják, hogy a vásárlónak ajánlott az ingatlant birtokló projektcéget megvásárolni. Részletek itt olvashatók.
Az ingatlanhirdetés tavaly júliusban is elérhető volt, akkor az Index Urbanista oldala azt írta, hogy a palotát két évvel ezelőtt - a helyi önkormányzat honlapján található előterjesztés szerint - 1,16 milliárd forintért árulták, azaz most, a felújítást követően hatszoros áron hirdetik eladásra.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Máris megvan, ki lesz az ideiglenes pápa az egyházfő nélküli időszakban

Nem egyértelmű, hogy a tulajdonosnak joga van eladni a saját lakását

Sokkoló adatok: ennyivel zuhant Ukrajna lakossága a háború óta
A vietnámiak és az oroszok nem lassítanak a magyar lakáspiacon

Politikai csúcstalálkozó: Budapestre jön a „nyugati világ” krémje

Döntött a kormány: kitiltják a kirakatokból az alkoholt

A reptérre tart? Ezt a lehetőséget is érdemes megfontolni

Halálos áldozatok tömkelegére kell számítani Európában a közeli jövőben

Van valami, amivel sakkban tartja a világot: monopolhelyzetben Kína
