A Futureal-csoporthoz tartozó Cordia által tavaly megvásárolt és átnevezett, birminghami központú Cordia Blackswan Birmingham Digbeth negyedében, egy közel 8 ezer négyzetméteres telken építkezik.
A projekt keretében 1, 2 és 3 hálószobás otthonokat alakítanak ki a két U alakú, öt-, illetve nyolcszintes épületben, amelyeket parkosított közterületek vesznek majd körül.
Kapcsolódó
A most bejelentett fejlesztéssel együtt a Cordia Blackswan több mint 1800 lakás és mintegy 33,5 ezer négyeztméter kereskedelmi terület építését tervezi az Egyesült Királyság West Midlands régiójában, emellett aktívan keres további építési telkeket is - idézte a cég közleményét az MTI.
A Cordia a közép- és kelet-európai régióban az egyik legnagyobb lakóingatlan-fejlesztő és -befektető vállalatcsoport, amely jelen van Magyarország, Lengyelország és Románia újlakás-kínálati piacainak közép- és felsőközép szegmensében, továbbá egy pilotprojekttel rendelkezik Spanyolországban.
A 2020-as konszolidált adatok alapján a vállalatcsoport bevétele 68,3 milliárd forint volt a 2019-es 34,5 milliárd forint után, adózás előtti eredménye pedig 6,8 milliárd forintról 22,3 milliárd forintra emelkedett. A mérlegfőösszeg 181,6 milliárd forintról 299,2 milliárd forintra, a saját tőke 34 milliárd forintról 69,2 milliárd forintra nőtt.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Miniszterhelyettes az Economxnak: néhány év múlva függetlenedünk az orosz földgáztól, itt a terv
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin