A korábbi tervezési tender módosítását az ajánlatkérő NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. közölte az uniós közbeszerzésiközlönyben.
Az előzményekről tavaly júniusban írt a Napi.hu: az M1-es és a majdani M8-as autópályát összekötő gyorsforgalmi út tanulmánytervét az Uvaterv Zrt. és az Utiber Kft. készítheti, nettó 479 millió forintért. Az új út célja, az Ausztriából jövő és Romániába, illetve a Balkánra tartó kamionok elterelése Budapest környékéről. Az új út nyomvonala a következő lesz: Komárom - Kisigmánd (M1) - Kisbér - Székesfehérvár (M7) - Sárbogárd (M8). A nyerteseknek a tanulmányterv mellett el kell végezniük a környezeti hatásvizsgálatot, valamint meg kell szerezniük a környezetvédelmi engedélyt is.
A kiírás szerint a munka két részből áll. Az első rész a Komárom és Székesfehérvár közötti 85 kilométeres szakasz. Ezt nyerte meg az Uvaterv, nettó 315 millió forinttal.
A második rész a Székesfehérvár nyugati elkerülő úttól indul és az M7 autópályán létesítendő új csomóponton át a (távlati) M8 autópályáig tart, amelyet Sárbogárd térségében ér el. Ennek a hossza 35 kilométer. Ezt nyerte meg az Utiber, nettó 164 millió forinttal.
Ennek a közbeszerzésnek az első része - a Komárom-Székesfehérvár közötti szakaszra aláírt szerződés - módosult október 15-i határidővel. Az indok a következő: az Innovációs és Technológiai Minisztérium rendelkezett arról, hogy a gyorsvasút és a szóban forgó út kapcsán a megrendelő gondoskodjon "azok teljes körű összehangolásáról, és az új nyomvonalak lehetőség szerint közös nyomvonalsávban vezetéséről, a metszés- és csomópontok a másik fejlesztést figyelembe vevő, az ésszerűség határain belül azt elkészítő kialakításáról".
Miután a gyorsvasút nyomvonala csak múlt év december 15-én lett végleges, így a tervezés állt szeptember 8-tól addig az időpontig. Így a véghatáridő 2022. május 11-ről 2022. október 20-ra tolódott. A tervezési díj változatlan maradt.
A Napi.hu júliusban adott hírt arról, hogy az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz (CEF) pénzügyi alap az elszámolható költségek 85 százalékával, mintegy 2 milliárd forinttal járul hozzá a Budapest-Varsó nagysebességű vasút hazai szakasza környezetvédelmi munkarészeinek elvégzéséhez. A CEF hozzájárulásával több mint 670 milliárd forintért valósulnak meg közlekedésfejlesztési projektek Magyarországon.
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Parajd után itt a következő katasztrófa: eltűnt egy falu a föld színéről

Vérfagyasztó fenyegetést kapott Berlin, hamar elszabadulhat a pokol

Hamarosan nem házasodhatnak össze sem az unokatestvérek, sem a kiskorúak
Forrnak az indulatok, a BYD-t okolja a csődbe ment autókereskedő

Sulyok Tamás megvétózott egy törvényt

Beszóltak a nyugdíjasok a kormánynak: alamizsnautalvány helyett méltó nyugdíjat akarnak

Orbán Viktor szövetségese begurult és fenyeget: azonnal zárják a határokat!

Durván elszálltak az árak: emiatt drágultak meg a szakmunkák

Betegek ezreit sokkolhatja, ami most történt – ezt nehéz lesz pótolni
