A 6409 méter hosszú Vufengsan-Jangtze-híd a kelet-kínai Csiangszu tartományban található, és a Jangtze-folyó felett ível át, mintegy ezer méteres magasságban - adta hírül a kínai állami vasúttársaság közlésére hivatkozva a China News nevű kínai hírportál, írja az MTI.
A kétszintes híd alsó szintjén négy vasútvonal található, ezek közül kettőt óránkénti 250 kilométeres, két tartalékvágányt pedig óránkénti 200 kilométeres haladási sebesség elbírására terveztek. A függőhíd felső szintjén pedig nyolcsávos autópálya fut, amelyen a járművek óránkénti 100 kilométeres sebességgel haladhatnak végig.
Kapcsolódó
Az építmény két szempontból is világelsőnek számít: a világ első vasúti közlekedésre alkalmas függőhídja, egyben az első, amelyen szupergyorsvonatok haladhatnak át. Kínában pedig az első olyan híd, amely vasutat és gyorsforgalmi utat köt össze.
Legolvasottabb
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Két nap, és soha nem látott fegyverkezés kezdődhet
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég