A polgári jog kötelmi jogi részének egyik alapvető jellegzetessége a diszpozitivitás, amelynek értelmében a Ptk. csupán az egyes szerződések alapvető és a felek megállapodása hiányában érvényesülő rendelkezéseket tartalmazza. A diszpozitivitás több tényező irányában is hat. Egyrészt nincs szerződési típuskényszer, ezért is okozhat sokszor logikai ellentmondásokat, ha egy adott jogviszonyt keletkeztető jogügyleteket feltétlenül be akarunk sorolni valamilyen nevesített szerződés szabályai közé. Másrészt a diszpozitivitás sok esetben a speciális életviszonyok miatt a Ptk.-tól sokszor teljesen eltérő jellemzőkhöz vezethet. Az utóbbi évtized sajátossága, hogy – főleg a kereskedelmi forgalomban – olyan speciális tartalommal bíró jogügyletek alakulnak ki, amelyek ugyan egy adott szerződés jegyeit viselik magukon, mégis egészen különleges tulajdonságokkal rendelkeznek (például vállalkozási szerződéseknél az utazási szerződés). Harmadrészt a diszpozitív jellegű szabályozás következménye az is, hogy a konkrét szerződések sokszor több szerződés jellemzőit is magukon viselik, még ha elnevezésükben az egyik vagy másik szerződésnek felelnek is meg – ez utóbbi a reklám-megbízási szerződések körében is előfordul. A polgári jogi oktatás egyik legnehezebben megközelíthető kérdése a kötelmi jog tanítása. Ezen belül is a kötelmi jog különös része okozza a nagyobb gondot. A polgári jog egyéb területeinek szabályanyaga egy viszonylagos koherenciát mutat, könnyebben áttekinthető, rendszerezhető. A kötelmi jog megközelítése viszont a Ptk.-ban némileg eleve ellentmond a klasszikus megközelítésnek, mivel a Ptk. nem beszél a kötelmi jog általános részéről, csupán a szerződések körében mutat be általános szabályokat, így a jogirodalomra hagyja annak elemzését, hogy mi tartozik az összes kötelem általános szabályai közé és mi a szerződések jellegzetessége. Még bonyolultabb áttekinthetővé tenni az egyes szerződésekre vonatkozó részt. Az egyetemi hallgató ugyanis elsőnek végeláthatatlan mennyiségű szerződést lát maga előtt, és valamennyi esetben ugyanúgy a szerződés alanyát, tárgyát, tartalmát, illetőleg létrejöttét, megszűnését kell elemezni. Ez a viszonylagos monotonság ellentmond a polgári jog egyéb területein megszokottaknak, hiszen ott is inkább az összefüggések meglátása, az intézmények vizsgálata áll a középpontban. Ezért mostanában megjelenik a törekvés arra, hogy átláthatóvá, rendszerezettebbé váljon a jogág ezen része is. Ennek hiányában – főleg azért is, mert a kereskedelmi jog területe viszont ezeknek a szerződéseknek a speciális formáit elemezve tovább bonyolítja az átláthatóságot – egy kusza, összefüggéstelen szabályanyag maradhat meg a hallgató fejében. A Novotni Alapítvány újabb kiadványai ezt a helyzetet úgy igyekeznek megoldani, hogy megpróbálják rendszerezni a szerződéseket, és – túlmutatva az elkülönültségen – inkább a közös jellemzőket megtalálni. Így – részben római jogi alapokon – a szerződéseket a közvetlen tárgyuk alapján „dare”, „facere”, „non facere” és „praestare” típusokra bontja. A „facere” csoportba azok a szerződések tartoznak, amelyek elsődlegesen valamilyen cselekvés, tevékenység elvégzésére irányulnak, és az ellenszolgáltatás ezen cselekvéseket, illetve eredményeit viszonozza, leginkább pénzszolgáltatás formájában. A „facere” szerződések két csoportja a gondossági és az eredménykötelmek. Az eredménykötelmek lényege valamilyen munkával elérhető eredmény létrehozása, alaptípusa a vállalkozás, a gondossági kötelmek lényege valamilyen ügy ellátása a megbízó fél érdekében, alaptípusa a megbízás. A két alapszerződés elhatárolása az elméletben egyszerű, a gyakorlatban azonban nem mindig ilyen jól követhető. Ugyanis ha az elkülönülés alapja az, hogy csak az eredményes munkavégzésért vagy a legjobb gondosság alapján történő eljárásért jár az ellenérték, akkor az élet nagyon sok vegyes viszonyt produkál. Maga a Ptk. is elismeri ezt, amikor a kutatási szerződéseket (bár azt a vállalkozási szerződés egyik alfajaként tárgyalja) akár vállalkozási, akár megbízási jellegűnek is bemutatja. Az ügyvédi megbízás is mutat ilyen kettősségeket: a pervitelre irányuló megbízás természetesen pervesztesség esetén is megalapíthatja az ügyvédi munkadíj iránti igényt, ugyanakkor egy szerződés elkészítése, kisebb mértékben egy cég alapítása már a vállalkozási jelleg felé mutat. A megbízási szerződés általános szabályait a Ptk. tartalmazza, de ugyanúgy, mint a legtöbb szerződés esetében, vannak olyan speciális jogviszonyok, amelyek külön szabályozást igényelnek. Például az 1998. évi XI. törvénynek az ügyvédi megbízásra; a biztosítóintézetekről és a biztosítási tevékenységről szóló 1995. évi XCVI. törvénynek a biztosításközvetítői tevékenységre; a jelzálog-hitelintézetről és a jelzáloglevélről szóló 1997. évi XXX. törvénynek a vagyonellenőr megbízására vonatkozó rendelkezései annyira speciálisak, hogy nem is utalnak vissza a Ptk. megbízási szerződésekre vonatkozó joganyagára, ennek ellenére az alapkérdésekben a Ptk. irányadó. Az egyes speciális megbízási szerződések szinte minden elemben tartalmaznak valamilyen érdekes sajátosságot: – korlátozhatják az alanyok körét, így ügyvédi megbízást csak ügyvéd vállalhat, amely tevékenység ellátásának feltételeit a törvény külön szabályozza – vagy könyvvizsgálói tevékenységet megbízási szerződés alapján kizárólag a kamara tagja és a kamarai nyilvántartásba bejegyzett könyvvizsgálói társaság végezhet; – korlátozhatják a szerződés időtartamát, ennek megfelelően csak határozott időre és legfeljebb öt évre szólhat a jelzálog-hitelintézet, a vagyonellenőr és a gazdasági társaságnak a könyvvizsgálóval kötött megbízási szerződése; – a szerződés érvényességét írásbeli alakhoz köthetik, például a szabadalmi ügyvivői megbízás is írásbeli alakhoz kötött, amennyiben a törvény előírja a tényvázlat felvételét és annak a megbízóval történő aláíratását, továbbá ez vonatkozik az ügyvédi megbízási szerződésre azzal, hogy az írásba foglalás elmulasztása a szerződés érvényességét nem érinti, de a vitatott tartalom körében a bizonyítás az ügyvédet terheli; – eltérően szabályozhatják a közreműködő igénybevételének lehetőségét: az általános szabályok alapján a megbízott személyesen köteles eljárni; igénybe veheti azonban más személy közreműködését is, ha ehhez a megbízó hozzájárult, vagy ha ez a megbízás jellegével együtt jár. Az ügyvéd viszont más ügyvéd, alkalmazott ügyvéd, továbbá az ügyvédjelöltje vagy nála működő külföldi jogi tanácsadó, a szabadalmi ügyvivő pedig helyettes szabadalmi ügyvivő, ügyvéd vagy szabadalmi ügyvivőjelölt közreműködését a megbízó hozzájárulása nélkül veheti igénybe. A közreműködő igénybevételét azonban a megbízó kizárhatja. – a szerződésből származó sajátos jogokat és kötelezettségeket állapíthatnak meg. Így az ügyvéd köteles a megbízótól átvett vagy a megbízót megillető iratok átvételéről – a megbízó kérésére – elismervényt adni. Jellemző egyes területeken a titoktartási kötelezettség. Ez terheli például az ügyvédet, a jelzálog-hitelintézet által megbízott vagyonellenőrt, a szabadalmi ügyvivőt, szakértőt, a szaktanácsadót, a szakértőjelöltet és a szakközreműködőt, a könyvvizsgálót és a könyvvizsgáló társaságot; – külön rendelkezéseket írhat elő a megbízási díj és költségek vonatkozásában. A megbízási díjak szinte minden esetben szabad megállapodás tárgyát képezik, kivételre példa a közjegyzői díjszabásról szóló 14/1991 (XI. 26.) IM-rendelet; – másképpen szabályozhatja a szerződések megszűnésének eseteit. Az ügyvédi megbízási szerződés megszűnik akkor is, ha az ügyvéd kamarai tagsága megszűnt vagy az irodát törölték az ügyvédi irodák névjegyzékéből. A gazdasági társaságok által a könyvvizsgálói tevékenységre vonatkozó megbízási szerződés az erre megválasztott könyvvizsgáló visszahívása esetén a szerződés megszűnését vonja maga után. A reklám-megbízási szerződések a megbízási szerződések általános szabályaihoz képest mutatnak ugyan jelentős különbségeket, ezek azonban kevésbé utalnak egy összefüggő altípusra, mint pld. az ügyvédi megbízás esetében. Jelenleg ugyanis a jogrendszer egyetlen jogszabálya sem tárgyalja külön összefoglalva a reklám-megbízási szerződések különös szabályait. Ezek a szabályok ennek megfelelően legfeljebb elszórtan, külön-külön léteznek, illetve a jogviszony speciális jellegénél fogva alakultak ki. Röviden áttekintve a kérdéskört, az alábbi fontos sajátosságok figyelhetőek meg: – a megbízási szerződés és a vállalkozási szerződés elhatárolása a reklámok közzétételére, illetőleg bemutatására irányuló szerződések esetében nem egyértelmű. A televízióban és rádióban történő reklámok bemutatására irányuló szerződések tekinthetők talán a legegyszerűbben vizsgálható ilyen jogügyleteknek. A szerződések alanyai egyrészről az a társaság, magánszemély, amely valamely termékét, szolgáltatását reklámozni kívánja, a másik oldalról pedig maga a műsorszolgáltató. Az ilyen szerződéseket megbízási szerződéseknek nevezik, hiszen nem pusztán egy munkával elérhető eredmény elérése a cél, hanem a kapcsolat a reklámok gyakori sugárzása tekintetében egy tartósságot, ebből következően egy gondos eljárást igényel, ugyanakkor mégiscsak eredményorientált, hiszen a reklám meghatározott módon való közzétételével válik teljesítetté, a díj is ekkor jár. Ez utóbbi mozzanat a vállalkozási szerződés irányába mozdítja el a jogügyletet, gyakran ezért megrendelőnek és szolgáltatónak is nevezik a jogalanyokat. Még inkább látható ez a többpólusú jogviszonyok esetében, hiszen amennyiben egy cég árui, szolgáltatásai reklámozásának a szervezésével bíz meg egy ilyen tevékenységet rendszeresen folytató közvetítőt, akkor a cég és a közvetítő közötti jogviszony a megbízási, a közvetítő és a reklám tényleges közzétevője közötti jogviszony viszont a vállalkozási szerződés jegyeit viseli leginkább magán. A megbízási szerződések tipikusan kétpólusú jogügyletek, ahol az egyik oldalon áll a megbízó, akinek az érdekében történik a szerződés főszolgáltatásának a kifejtése, a másik oldalon pedig a megbízott, aki az ügyben legjobb gondossága szerint eljár. Ezzel szemben reklám-megbízási szerződéseknél ez a helyzet csak akkor jön létre, amikor a megbízott egyben a reklám közzétételére is képes. Gyakoribb, amikor a megrendelő, a reklámügynökség (a reklámszolgáltató) és a reklám közzétevőjének személye elválik egymástól, bár tipikusan a megrendelő (megbízó) csak a szolgáltatóval áll szerződéses kapcsolatban, azonban a felelősség, a szerződés teljesítésének körében természetesen magatartásaik kihatnak egymásra. A reklámszolgáltatók tevékenysége tehát azoknak a cégeknek az oldaláról, amelyek valamilyen áru vagy szolgáltatás reklámozásának a megszervezését végzik, megbízotti tevékenység. A hatályos TEÁOR'98 szerint ezeknek az ügynökségeknek a főtevékenysége tipikusan a 7440 Hirdetés tevékenység, amely magában foglalja a hirdetési kampány tervezését és megvalósítását, a szabadtéri hirdetés tervezését, megvalósítását és elhelyezését, a médiabemutatást, a különböző médiafajták hirdetési idejének és helyének értékesítését, a légi hirdetést, a hirdetés és a mintaanyagok szétosztását, a hirdetési hely biztosítását, a hirdetési objektumok, filmek tervezését, de pld. nem foglalja magában a piackutatást, a PR-tevékenységet vagy a hirdetési anyag nyomtatását, illetőleg a hirdetési filmek gyártását. A reklám és a hirdetés fogalma a magyar jogban sajátosan alakult, hol átfedte egymást, hol két tevékenység megkülönböztetését szolgálta; jelenleg a két fogalom ugyanazt a tevékenységet jelenti (ez a médiatörvény értelmező rendelkezéséből következik így), ennek megfelelően a TEÁOR'98 által a hirdetés szó a reklámozással is behelyettesíthető. A több alany pozícióját tovább bonyolítja az a jogi helyzet, amikor a reklámfilmek megvalósulása valamilyen szerzői jogi védelem alá eső tevékenység következménye. A szerzői jogi törvény a filmalkotásokat mint speciális szerzői alkotásokat helyezi törvényi védelem alá. A jogszabály ugyanis a reklámfilmeket külön is nevesítve említi a filmalkotások között, így az erre a csoportra vonatkozó szabályok irányadóak az olyan, elsősorban a televízióban és a mozifilmek során bemutatott reklámoknál, amelyek „ötlete” valamilyen szerzői jogi művet valósít meg. Az eredeti – a reklámozótól eredő megbízáson alapuló – jogviszony így kiegészül egyéb szereplőkkel: a reklámfilm létrehozására irányuló szerződés két szükségképpeni résztvevője a szerző és az előállító. A törvény szerint szerzők többek között a (reklám)film céljára készült irodalmi és zeneművek szerzői, a (reklám)film rendezője és mindazok, akik a film egészének kialakításához egyébként alkotó módon járultak hozzá (ezen kategóriánál is feltétel az eredeti és alkotó tevékenység, a kizárólag technikai vagy szervezési feladatokat végző személyek nem válnak szerzővé). Előállítók, akik saját nevükben kezdeményezik és megszervezik a film megvalósítását, gondoskodva ennek anyagi és egyéb feltételeiről. Amíg a szerzői jogi alkotások esetében főszabály, hogy a vagyoni jogok (többszörözés, terjesztés, nyilvánossághoz közvetítés stb.) nem ruházhatóak át és azokról lemondani sem lehet, ezzel szemben viszont a reklámozás céljára megrendelt művekre vonatkozó vagyoni jogok a felhasználóra átruházhatóak. Az átruházás a törvényben egyébként meghatározott felhasználási szerződéssel történik, amelynek szabályai általában diszpozitívak, azonban ha a felhasználási szerződés reklámozás céljára megrendelt művekre vonatkozik, akkor annak kötelező tartalmi elemei vannak, így a felhasználás módja, mértéke, földrajzi területe, időtartama, a reklám hordozójának meghatározása, valamint a szerzőnek járó díjazás. A reklámfilm létrehozására kötött szerződés alapján a szerző ellenkező kikötés hiányában átruházza az előállítóra az alkotás felhasználására és a felhasználás engedélyezésére való jogot. A szerzői jogi alkotással is érintett reklám elkészítésére irányuló jogviszonyok egy sajátos érdekessége, hogy meg kell különböztetni az olyan szerződéseket, amelyek már létező művek reklámozás céljára történő felhasználására vonatkoznak, és azokat, amelyek következtében a művet kifejezetten a reklámozás céljára készítik el. Azonkívül, hogy a jogszabály az elkészítések idejével kapcsolatban is tartalmaz eltérő rendelkezéseket, a közös jogkezeléssel összefüggésben is létezik egy fontos eltérés. Közös jogkezelésnek minősül többek között a szerzői művekhez kapcsolódó és a felhasználás jellege, illetve körülményei miatt egyedileg nem gyakorolható szerzői jogok érvényesítése a jogosultak által erre létrehozott szervezet útján. Ilyen szervezet például – így a reklám-filmalkotásokkal kapcsolatban is figyelembe vehető szerzői jogokkal kapcsolatban – az Artisjus Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület. A még nem létező, kifejezetten a reklám céljára készítendő művekre a közös jogkezelés nem terjed ki, ami azt jelenti, hogy a vagyoni jogok felhasználására vonatkozó engedélyt a felhasználónak egyedileg kell megszereznie a jogosulttól. A már kész művek reklám céljára történő felhasználása körében viszont a felek megállapodásától függ, hogy a közös jogkezelést végző szervezet – itt tehát az Artisjus – közreműködése megtörténik-e. Amennyiben úgy döntenek, hogy ne terjedjen ki a műre a közös jogkezelés, akkor arról a szervezetet írásban értesíteni kell, ameddig a megállapodás irányába nem hatályos. (Folytatjuk) Dr. Pribula László