Joe Biden amerikai elnök februárban jelölte Bangát a pénzintézet vezetői tisztségére, amelyet hagyományosan amerikai állampolgár tölt be. A 63 éves indiai-amerikai üzletember legutóbb a General Atlantic befektetőcég igazgató-helyetteseként szolgált.
A Banga előtt álló kihívások egyike lesz a Világbank reformja, amelyet a pénzintézet saját maga szorgalmaz.
Mandátuma öt évre szól és ő volt az egyetlen jelölt a tisztségre, amelyet június 2-tól fog betölteni.
David Malpass februárban jelentette be váratlanul lemondását. A 66 éves amerikai közgazdászt még Donald Trump volt amerikai elnök jelölt a tisztségre. Malpass, aki több mint négy éven keresztül vezette a multilaterális fejlesztési bankot, tavaly egyebek között a globális felmelegedéssel kapcsolatos kijelentéseivel hívta fel a figyelmet.
Bírálói szerint megkérdőjelezi az emberi tevékenység okozta klímaváltozást.
Az Egyesült Államok kormánya választja a Világbank elnökét, az európai vezetők a Nemzetközi Valutaalap irányítóját
Joe Biden dicsérte az új aspiráns, Ajay Banga köz- és magánszféra közötti partnerségek kialakításában szerzett tapasztalatait a pénzügyi integráció és az éghajlatváltozás kezelése érdekében. Ajay Banga 2021 decemberében vonult nyugdíjba 12 év után a Mastercard Inc éléről, amelynél azt a célt tűzte ki, hogy 2025-ig 1 milliárd embert és 50 millió mikro- és kisvállalkozást von be a digitális gazdaságba, emellett az éghajlatváltozás, a nemek közötti egyenlőség és a fenntartható mezőgazdaság területén végzett munkát.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Óriási rejtély lengi körül a levélszavazást: itt bújik meg a visszaélés rizikója
Ilyen nincs, már a csomagjainkat is ellopják a csalók
Donald Trump megtette a bejelentést: Orbán Viktort támogatja az áprilisi választáson