Az Allianz SE német biztosító társaság üzemi eredménye tavaly 5,7 százalékkal, 14,164 milliárd euróra, rekordszintre ugrott az ingatlan- és felelősségbiztosítási, valamint az élet- és egészségbiztosítási üzletágak kiemelkedő teljesítményének hatására.
A cég pénteken azt közölte, hogy a tavalyi bevétele 2,8 százalékkal, 152,7 milliárd euróra emelkedett. Az adózott eredmény 1,9 százalékkal, 6,7 milliárd euróra emelkedett 2022-ben.
A tavalyi utolsó negyedévben az adózott eredmény 2,007 milliárd euró lett az egy évvel korábbi 292 millió euró veszteség után. Elemzők 2,034 milliárd euró profittal számoltak a december végével záródott három hónapra.
Az Allianz Szolvencia II. irányelv szerinti tőkemegfelelési mutatója december végén 201 százalék volt, valamivel nagyobb a harmadik negyedévi 199 százaléknál és kisebb az egy évvel korábbi 209 százaléknál.
Az idei működésieredmény-cél a tavalyihoz hasonló, 14,2 milliárd euró, plusz/mínusz 1 milliárd euró.
A menedzsment részvényenként 11,40 eurós osztalékot javasol kifizetni, ami 5,6 százalékkal nagyobb a 2021. évinél.
A tavaly november indított, 1 milliárd eurós részvényvisszavásárlási program még tart, február 3-áig 544,2 millió euró értékben vásárolt vissza részvényeket az Allianz.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Donald Trump megtette a bejelentést: Orbán Viktort támogatja az áprilisi választáson