Modern Városok program kivezetésével párhuzamosan október végén társadalmi egyeztetésre került az új koncepció.

A kormány oldalára feltöltött dokumentum bevezetője szerint az ország kiegyensúlyozott területi fejlődése, Magyarország térségeit jellemző sajátos társadalmi, gazdasági és környezeti kihívások és feladatok, a vidék népességmegtartó képességének javítása, továbbá a nemzeti és térségi identitástudat megtartása és erősítése ágazati és térségi együttműködésekre épülő fejlesztési programok összeállítását és következetes végrehajtását igényli.

Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter által jegyzett törvény deklarált célja a területfejlesztés és a területrendezés alapvető feladatainak, szabályainak megállapítása, intézményrendszerének kialakítása.

Bár a tárcavezető, amikor október közepén a megújuló hazai területpolitikáról beszélt, akkor azt mondta, azt legkésőbb a 2026-os országgyűlési választásokig szeretné bevezetni az Orbán-kormány, ám úgy tűnik, hogy valamilyen oknál fogva meggyorsították a törvényhozási folyamatot. A koncepció lényege változatlan maradt,

lebontani a közigazgatási határokat a fejlesztési programok előtt.

Ugyanakkor az új törvényben nem változtak az állam területfejlesztési feladatai, különösen:

  • az elmaradott, periferikus térségek felzárkóztatása;
  • a közszolgáltatások elérhetőségében fennálló területi különbségek mérséklése;
  • az európai integrációs, innovációs területfejlesztési feladatok támogatása, a térségi területfejlesztési célok megvalósításának elősegítése.
Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter és Szabó István, a Pest Megyei Közgyűlés elnöke az országos fejlesztési és területfejlesztési koncepció budapesti konzultációján 2022. július 5-én.
Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter és Szabó István, a Pest Megyei Közgyűlés elnöke az országos fejlesztési és területfejlesztési koncepció budapesti konzultációján 2022. július 5-én.
Kép: MTI Fotó / Illyés Tibor

Viszont több új fogalmat is bevezetnek, vagy konkretizálnak a törvényjavaslatban

Például:

  • akcióterv: a középtávú fejlesztési programokat projektcsomagokra lebontó operatív terv;
  • ágazati terv: a szakpolitikai stratégia, a szakpolitikai program és a hálózatfejlesztési terv együtt;
  • együtt kezelendő térség: meghatározott módszertan és elvek mentén lehatárolt területfejlesztési szempontból egységet képező a nagytérségnél kisebb kiterjedésű térség, amelynek egységes tervezéséhez és fejlesztéséhez országos érdek vagy más, jogszabályban meghatározott cél fűződik;
  • elmaradott, periferikus térség: azon térség, ahol a gazdasági erő, a társadalmi szolgáltatások elérhetősége és az infrastruktúra kiépítettsége jelentősen kedvezőtlenebb, mint az országos átlag;
  • határ menti térség: országhatár menti járás vagy járások összessége, ahol az államhatár befolyással van az ott élők életére;
  • kedvezményezett járások és települések: az érvényes területfejlesztési célok figyelembevételével, statisztikai jellemzők alapján meghatározott térségek köre, amelyek közigazgatási területén megvalósítani tervezett fejlesztési programok és projektek pénzügyi, gazdasági ösztönzőkkel kiemelten támogathatók;
  • kiemelt térség: egy vagy több vármegyére illetve a fővárosra, vagy azok meghatározott területére kiterjedő, társadalmi, gazdasági vagy környezeti szempontból együtt kezelendő térség, amely egységes tervezéséhez és fejlesztéséhez országos érdek fűződik;
  • nagytérség: több vármegyét magába foglaló, összefüggő országrész, amely önálló fejlesztési stratégiával rendelkezik;
  • nagytérségi területfejlesztési stratégia: a vármegyei területfejlesztési koncepciókat összefogó, azoknak, valamint a vármegyehatárokon átnyúló területi tervezésnek keretet adó tervdokumentum;
  • regionális támogatási térkép: a versenyszférába tartozó tevékenységekhez beruházási támogatás formájában nyújtható állami támogatásokat meghatározó szabályozás az ország területeire és térségeire, mely az Európai Bizottságnak a regionális állami támogatásokról szóló iránymutatása alapján kerül összeállításra;
  • szabad vállalkozási zóna: a Kormány által kijelölt, térségi gazdaságfejlesztő szervezet által koordinált, közigazgatási határokkal vagy helyrajzi számokkal lehatárolt, a gazdaságfejlesztés szempontjából együtt kezelt térség, amelyben a térség fejlődése érdekében sajátos kedvezmények érhetőek el az ott működő vállalkozásoknak;
  • várostérség: együtt kezelendő térség, amely centrumvárosból és az ahhoz gazdasági, társadalmi, infrastrukturális szempontból szorosan kötődő, a közszolgáltatások és a térségi fejlesztések összehangolása terén együttműködő települések szerves együttese.

Annyira bíznak az uniós pénzekben, hogy Orbán Viktor már a szétosztását tervezi

Miközben a magyar delegáció Brüsszelben tárgyal a hazánknak járó, de visszatartott uniós források felszabadításáról, Orbán Viktor egy rendelettervezetben már az eurómilliárdok elköltését tervezi. Bővebben >>>
A vendégmunkás törvényhez hasonlóan az új területfejlesztési törvény is egyfajta keretet biztosít csupán, a részletszabályozást, illetve a különböző területi meghatározásokat, például a zöldmezős várostérségeket, valamint a nagytérségeket csak később határozzák meg, jelölik ki. 

Az Országgyűlésnek feladata lesz:

  • elfogadni a a területfejlesztés alapvető irányelveit, definiálni a feladatait, eszközrendszerének elemeit és intézményrendszerének felépítését;
  • meghatározni a területfejlesztéssel kapcsolatos önkormányzati feladatokat és ezek forrásait;
  • meghatározni a területfejlesztési szolgálat és a területi szervek feladatait és ezek forrásait;
  • valamint az éves költségvetési törvény elfogadása során döntenie kell a területfejlesztési célokat szolgáló pénzeszközökről.
A törvény szerint a kormányzatnak pedig:

  • el kell fogadnia a nagytérségi területfejlesztési stratégiát és a kiemelt térségekre vonatkozó területfejlesztési koncepciókat és programokat;
  • meghatároznia a fejlesztéspolitika számára a nem közigazgatási egységnek minősülő térségek területi lehatárolását;
  • döntenie a regionális támogatási térkép koncepciójáról;
  • kidolgoznia a területfejlesztést szolgáló pénzügyi eszközök, az igénybe vehető kedvezmények felhasználási szabályait.
A társadalmi egyeztetésre szánt törvényjavaslat Navracsics Tibor számára is számos feladatot delegál.

Többek között neki kell

  • a kormány elé terjeszteni a nagytérségi területfejlesztési stratégiát, valamint a kiemelt térségekre vonatkozó területfejlesztési koncepciót és programot, és szerveznie a végrehajtásukkal összefüggő feladatok teljesítését és az e célt szolgáló anyagi eszközök felhasználását az érintett miniszterekkel együttműködve;
  • módszertani támogatást biztosítani az együtt kezelendő térségek területfejlesztési programjainak elkészítéséhez és biztosítja a megvalósításhoz szükséges forrásokat;
  • koncepciókat és javaslatokat készítenie az országos területpolitika megalapozására;
  • illetve ő lesz, aki tárcaközi koordináció útján megteremti a területfejlesztési programok és az ágazati tervek összhangját.
Továbbá Navracsics Tibor tesz javaslatot 

  • a régiók területi lehatárolásának módosítására;
  • a szabad vállalkozási zónák kijelölésére, működésük szabályozására;
  • a kedvezményezett járások besorolásának feltételrendszerére és besorolására, a településfejlesztésért és településrendezésért felelős miniszter közreműködésével.
Szintén újdonság, hogy a törvény elfogadása esetén a területfejlesztésért felelős miniszter a területfejlesztési feladatok hatékony ellátása érdekében

úgynevezett Területfejlesztési Szolgálatot működtet majd.

A szolgálat az Országos Fejlesztési és Területfejlesztési Koncepcióval (OFTK) összhangban – a vármegyei önkormányzatok, valamint a fővárosi önkormányzat bevonásával –

  • részt vesz a nagytérségi területfejlesztési stratégia elkészítésében;
  • valamint a nagytérségi területfejlesztési stratégia alapján elkészíti az együtt kezelendő térségek területfejlesztési programjait külön figyelemmel arra, hogy lehetnek olyan együtt kezelendő térségek, amelyek átlépik a nagytérségi határokat, és összehangolt végrehajtást igényelnek;
  • illetve előzetesen véleményezi az országos, valamint a vármegyét vagy a fővárost érintő ágazati fejlesztési koncepciókat és programokat a megyei jogú városok önkormányzata és fővárosi kerületi önkormányzatok kötelező bevonásával, észrevételeik figyelembevételével.
A szolgálat feladatai között szerepel a területfejlesztési programok végrehajtásával kapcsolatos feladatok ellátása, az önkormányzatok, illetve a végső kedvezményezettek támogatása. 

A törvény kitér arra is, hogy

a területfejlesztési szolgálat feladatait a területfejlesztésért felelős miniszter tulajdonosi joggyakorlása alá tartozó gazdasági társaság látja majd el.

Egyébként a Területfejlesztési Szolgálat felállítása mellett megmaradnak a vármegyei és fővárosi szintű területfejlesztési feladatok is. Megmaradnak az OFTK-ban meghatározott kiemelt térségi fejlesztési tanácsok is, így a Balaton Fejlesztési Tanács, a Tokaj Borvidék Fejlesztési Tanács, a Közép-Duna Menti Fejlesztési Tanács, valamint a Budapesti Agglomeráció Fejlesztési Tanács is tovább működhet.
A tokaji Kopasz hegy szőlőültetvényei 2023. október 24-én.
A tokaji Kopasz hegy szőlőültetvényei 2023. október 24-én.
Kép: MTI Fotó / Czeglédi Zsolt
Ugyanakkor kibővítik a térségi fejlesztési tanácsok törvényben meghatározott jogköreit. Így a jogi személyként működő térségi tanács ezentúl többek között

  • figyelemmel kíséri az operatív programok térséget érintő feladatainak végrehajtását, erre irányuló kormányzati döntés esetén közreműködik az operatív programok térséget érintő feladatainak végrehajtásában;
  • valamint előzetesen véleményezi az illetékességi területe szerinti vármegyék területfejlesztési koncepcióját és programját. 
Sokatmondó a tagság összeállítása is. Az illetékességi területén működő vármegyei közgyűlés elnöke és a vármegyei közgyűlés egy további delegáltja, valamint a területfejlesztésért felelős miniszter képviselője. Állandó meghívottként pedig részt vehet a területi gazdasági kamarák egy-egy képviselője, a vármegyei kormányhivatalok vezetője és állami főépítésze, valamint a gazdaságfejlesztésért felelős miniszter képviselője. 

Navracsics Tibor szeretné, ha november végére megállapodnánk

A területfejlesztési miniszter bízik abban, hogy mindkét félnek megfelelő megállapodást tudunk kidolgozni az Európai Bizottsággal. Bővebben >>>
Az új törvényben felállítottak egy erősorrendet, amelynek a lényege, hogy a felsorolásban hátrébb álló, kisebb területi szintű tervnek meg kell felelnie a felsorolásban előrébb álló, magasabb területi szintű terv célrendszerével, azzal ellentétes elemet nem tartalmazhat. 

Így néz ki a kormány fontossági sorrendje:

  • országos szintű fejlesztési és területfejlesztési koncepció;
  • nagytérségi területfejlesztési stratégia;
  • kiemelt térség területfejlesztési koncepciója;
  • operatív program;
  • kiemelt térség területfejlesztési programja;
  • vármegyei és fővárosi területfejlesztési koncepció és területfejlesztési program;
  • vármegyei és fővárosi szintű Integrált Területi Program;
  • együtt kezelendő térség fejlesztési programja.
Ebből például világosan látszik, hogy a szintén új fogalomként bevezetett nagytérségi stratégia magasabb szinten van, mint például a fővárosi koncepció.

Navracsics Tibor korábban ugyan azt is megígérte, hogy létrehoznak egy területfejlesztési alapot, amely kiszámíthatóvá tenné a programok végrehajtását, ám a benyújtott törvény tizenhetedik paragrafusa szerint

a területfejlesztési célokat közvetlenül szolgáló területfejlesztési állami pénzalapról külön törvény rendelkezik majd.

A törvény záró rendelkezéséből kiderül, hogy a törvény elfogadásán túl a kormánynak számos feladata lesz, amit rendeleti szinten kell majd meghatároznia.

Többek között meg kell állapítania:

  • a kedvezményezett járások és települések besorolásának feltételrendszerét és besorolását;
  • a területrendezési hatósági eljárások részletes szabályait;
  • a területfejlesztési koncepció, a területfejlesztési program és a területrendezési terv tartalmi követelményeit, továbbá illeszkedésük, kidolgozásuk és közzétételük részletes szabályait, valamint egyeztetésük, elfogadásuk rendjét;
  • a szabad vállalkozási zónák létrehozásának és működésének, valamint a kedvezmények igénybevételének szabályait;
  • a Területfejlesztési Szolgálat szervezetrendszerének kialakítását, feladatainak részletes meghatározását, valamint működésének szakmai felügyeletére vonatkozó szabályokat;
  • az együtt kezelendő térségek lehatárolását, körének meghatározását. 
A tervek szerint a törvény 2024. január 1-jén lép hatályba, amivel egyidejűleg hatályát veszti a területfejlesztésről és a területrendezésről szóló eddigi szabályozás. 

A kormány megszabta a magyaroknak járó fejadagot a liszttől a vécépapírig

Lisztből kettő, cukorból fél, kenyérből pedig kilenc kiló a magyarok fejadagja, ám a kormány szerint egy tekercs vécépapírnak öt napig ki kellene tartania. Hazánk a következő félévben felkészül a legrosszabbra is. Megmutatjuk, hogyan. Bővebben --->