A kormány oldalára feltöltött dokumentum szerint társadalmi egyeztetésre bocsájtják a Magyarország Helyreállítási és Ellenállóképességi Terve (HET) végrehajtásának alapvető szabályairól és felelős intézményeiről szóló rendeletet. 

Ennek az a lényege, hogy a kormányzat módosítaná Helyreállítási és Ellenállóképességi Terv (RRP) végrehajtásához kapcsolódó alapvető szabályokat, és új, felelős intézményeket hozna létre, új hatáskörökkel.

Eddig nemzeti hatóság koordinálta a HET tervezését és megvalósítását, ám most már a hatóságnak a HET végrehajtása során gondoskodnia kell „a pénzügyi eszköz vonatkozásában a finanszírozási megállapodás megkötéséről a Pénzügyi Eszközt Végrehajtó Szervvel” is.

A most létrehozandó Pénzügyi Eszközt Végrehajtó Szervet bízná meg Orbán Viktor azzal, hogy ha valamely HET intézkedés, vagy annak egy része pénzügyi eszköz formájában valósul meg, akkor a finanszírozási megállapodást végrehajtsák az érintettek. A helyreállítási alapot felhasználó állami hatóság szerepének megerősítése érdekében a Pénzügyi Eszközt Végrehajtó Szerv feladatait az MFB Magyar Fejlesztési Bank Zártkörűen Működő Részvénytársaság látja el. Egyébként a HET tervezésé mellett az állami hatóságnak kell gondoskodnia az Európai Bizottság részére megküldendő jelentések és a kapcsolódó forráslehívási igények összeállításáról, valamint az Európai Bizottság részére történő megküldéséről is. 

Fontos a szervezés, ugyanis a magyar helyreállítási programban határozzák meg azt a tervezési dokumentumot, amely a teljes végrehajtási időszakra vonatkozóan programterületenkénti bontásban tartalmazza a HET-ben meghatározott reformok, beruházások, mérföldkövek, célértékek elérését és megvalósítását szolgáló valamennyi intézkedést és azok végrehajtási formáját. 

Orbán Viktor miniszterelnök viszonylag szűkszavúan indokolt.

A Magyarország Helyreállítási és Ellenállóképességi Tervének gördülékeny megvalósítása és a feladatok optimalizálása érdekében szükségessé vált a szabályok pontosítása

- írta az új elosztó egység mellé.

Ugyanakkor egyelőre arról nincs hír, sikerül-e megegyezni a forrásokról Navracsics Tibor területfejlesztési miniszternek. 

Sőt, a tárgyalások megkezdése előtti estén az Európai Bizottság még kézhez sem kapta az Orbán-kormány pontosító levelét, amelyben azt kellett volna részletezniük, hogyan próbálnak eleget tenni az uniós jogállamisági elvárásoknak.

Pedig Navracsics Tibor a minap megerősítette, tavaly decemberben az Európai Tanács elfogadta Magyarország nemzeti helyreállítási tervét, és a Bizottság kérése az volt, hogy a tervek két fejlesztési területre fókuszáljanak, a zöld átmenetre és az ehhez kötődő energetikai beruházásokra és a digitális átmenetre. A kormányzat augusztus 31-ig elküldte az EB-nek a helyreállítási és ellenállóképességi terv hitel részére vonatkozó kérelmét. Ez mintegy 1500 milliárd forint RRF-hitelt (Helyreállítási és Rezilienciaépítési Eszköz - RRF) jelent, és további 268 milliárd forint pedig vissza nem térítendő támogatás.

S bár Navracsics Tibor miniszter továbbra is fenntartja, hogy november végéig megegyezne, Brüsszel az Economxnak hangsúlyozta, jelenleg semmilyen határidő nem él, így ígérni sem tudtak semmit.