Úgy tűnik, működik a fővárosi önkormányzat szavazatszámláló bizottsági tagokat toborzó kampánya: a hét elejére már 5292 budapesti jelentkezett a posztokra.
A főváros 18 kerületében zajló toborzás során hét kerület (IV., VI., XIV. , XVI., XIX., XX. és XXII.) már jelezte, hogy elérte a szükséges létszámot, így új jelentkezőket nem fogadnak. A legnagyobb érdeklődés a III. kerületben mutatkozik 631 jelentkezővel, ezt követi a XI. kerület 577 fővel, míg a XIV. kerület, Zugló, 466 fővel csak a harmadik helyen áll.
Kapcsolódó
A kisebb kerületekben, például Terézvárosban már 100 fővel feltöltötték a bizottságokat, de akadnak olyan kerületek is, ahol az önkormányzatok maguk keresik a bizottsági tagokat a területükön lévő szavazókörökbe, ilyen a XIII., I., V. és XVII. kerületben. A legpasszívabbnak eddig a soroksáriak tűnnek, ahol eddig hárman jelentkeztek.
A Népszava összeállításából kiderül, hogy a legtöbb kerület a főváros által szervezett kampány arculati anyagaira és jelentkezési felületére építette saját toborzását. A jelentkezéseket a fővárosi felületre érkező visszajelzések alapján továbbítják a kerületeknek, amelyek felveszik a kapcsolatot az önkéntesekkel.
Hivatalos szavazatszámláló csak helyi, bejelentett lakcímmel rendelkező lakos lehet, aki esküt tesz és részt vesz a felkészítő tanfolyamon. A választott szavazatszámlálók bruttó 80 ezer forintos díjazásban részesülnek, és a szavazást követő napon mentesülnek a munkavégzés alól. A pártok által delegált tagok lakcímtől függetlenül jelölhetők, díjazásuk a küldő szervezettől függ. Minden szavazókörben legalább három választott tagra van szükség, a pártok további 2-2 tagot delegálhatnak, és ha nincs elegendő pártküldött, akkor a képviselő-testület által megválasztott tagok közül hívnak be további tagokat a bizottságba, hogy meglegyen a minimum 5 fő.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Kukázták a 35 százalékos drágulást, meghátrált Lázár tárcája a tiltakozó fuvarozók ügyében
Európai országok katonái indultak Grönlandra
Itt a friss javaslat: sürgősen felül kell vizsgálni az öregségi nyugdíjakat, és megemelni
Trump nem hátrál: mélyül a grönlandi konfliktus
A boltok már az árrobbanást készítik elő: a melósok pénztárcája kerül célkeresztbe
Kétmillió forint is ütheti a markát annak, aki még most kapcsol: már csak pár nap maradt
Enyhül ugyan az idő, de ami jön, abban sem lesz köszönet
Hatalmas bukás – Minden harmadik falazóhabarccsal gond van
Tovább megy a gőzhenger Ukrajnában: Zelenszkij bizalmasai után Julija Timosenkóra csaptak le a nyomozók