Hamarosan megkezdődik az a 175 millió euró értékű beruházás, amelynek keretében a magyar tulajdonú Magnus Aircraft kínai leányvállalata egy repülőgépek gyártását szolgáló, 18 ezer négyzetméteres épületkomplexumot létesít az ázsiai országban.

A korábbi megállapodás értelmében egy bemutatóterem, egy kompozit, egy repülőgép összeszerelő, egy karbantartó üzemegység, valamint az Óbudai Egyetem közreműködésével egy fejlesztési központ valósul meg Sanghaj közelében, Vuhszi városában

– közölte a vállalat.

A bemutatóterem fél éven belül készül el, az első üzemegység kivitelezése pedig júliusban indul. A beruházás 175 millió euróba (körülbelül 65 milliárd forintba) kerül, amelynek 70 százalékát a kínai állam támogatja.

A kínai-magyar vegyesvállalat, a Jiangsu Magnus Aircraft Manufacturing a beruházás lezárásával 300 munkahelyet hoz létre. A magyar kollégáknak vezető szerepet biztosítanak – közölték.

Már 2017-től, a pogányi beruházásuk megkezdésekor tervezték a piacnyitást Kína felé – mondta Boros László, a Magnus Aircraft vezérigazgatója, kiemelve, hogy a kínai beruházás eredményeként az első időszakban összeszerelés és fejlesztés valósul majd meg.

A vállalat a Pécs melletti pogányi reptéren saját fejlesztésű kisrepülőgépek gyártásával, elektromos meghajtású repülőgép fejlesztésével foglalkozik.

A pandémia ellenére 2021-ben 10, tavaly 15 Fusion típusú gépet gyártottak, az idén pedig várhatóan 45 és 60 között lesz a legyártott darabszám.

A vállalat a tavalyi évben 550 millió forintos nettó árbevétel mellett veszteséggel zárta az évet, az idén nullára tervezik kihozni az eredményt, a következő években pedig exponenciálisan növekvő pozitív eredményeket szeretnének elérni.

A kínai látogatás során a cég hosszútávú együttműködési megállapodást kötött a Rizhao Wohe Aviation Service Co., Ltd. vállalattal is, amely 50 darab Fusion repülőgépet rendelt meg 65 millió jüan értékben. A megrendelés teljesítésére három éven belül kerül sor.

A stratégiai együttműködési szerződés aláírását követően kereskedelmi megállapodást kötött a kínai társaság és a Magnus Aircraft Zrt. kínai leányvállalata, amely évi 45 repülőgép értékesítési célt is tartalmaz a régióban – mondta a vezérigazgató.

Boros László kitért arra is, hogy a fejleményeknek köszönhetően

  • kedvezőbb vám- és adózási feltételeket kaptak,
  • és egy kínai radiológiai- és orvostechnológiai eszközöket, valamint kompozit eszközöket gyártó vállalattal is együttműködési megállapodást kötöttek.