Szabadalmat kapott egy magyar innováció a Lyme-kór kimutatására. A Lyme Diagnostics Kft. közleménye szerint a DualDur teszt speciálisan a Lyme-kórt okozó baktériumot közvetlenül a betegek véréből mutatja ki:
a kórokozó jelenlétét igazolja, láthatóvá teszi mikroszkóp alatt akár még az immunválasz kialakulása előtt.
Ennek a kulcsa a most szabadalmazott előkészítési módszer és sejttechnológiai folyadék. A szerológiai és az immunreakcióra épülő más vizsgálatokhoz képest ez a teszt megbízhatóbb eredményt ad a fertőzés tényleges helyzetéről akkor is, amikor az immunválasz nem kimutatható – olvasható a cég közleményében.
A tesztről kiemelik még, hogy az arról is informálja az orvosokat, hogy fennáll-e olyan társfertőzés, mint a Bartonella vagy a Babézia, amelyek jelentősen befolyásolhatják a terápiát, illetve visszajelzést tud adni a beteg kezeléséről, hogy az eredményes volt-e vagy sem.
A teszt hatékonyságát Európa legnagyobb Lyme diagnosztikai kutatása igazolta, amely 2019 és 2020 között összesen 400 önkéntes bevonásával, 6 országban, 8 közép-európai vizsgálóhelyen zajlott.
A szabadalmi bejelentést 2019 márciusában tették Magyarországon, a nemzetközi PCT eljárás lefolytatása után pedig már az USA és EU szabadalmat is közzétették.
A teszt kifejlesztője, a Lyme Diagnostics első Magyarországon kívüli laboratóriumát Lengyelországban nyitotta meg nemrégiben, amellyel Európában további 37 millió ember számára vált közvetlenül elérhetővé az itthon már évek óta rendelkezésre álló speciális diagnosztikai technológia. A magyar laboratóriumban nemcsak a magyarországi vérmintákat vizsgálják, rendszeresen érkeznek ide minták az EU egész területéről, eddig több mint 20 országból – áll a cég közleményében.
Veszélyes időszak következik: ötödével több fertőzöttet azonosítottak
Tavaly a Nemzeti Népegészségügyi Központ 18 százalékkal több Lyme-kóros beteget regisztrált, a kullancsencephalitiszes esetek száma 79 volt, 25 százalékkal több, mint 2021-ben ebben az időszakban, érdemes az utóbbi betegségre védőoltást kérni.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Teljesen kicsúszott az irányítás a kezünkből: kontroll nélkül tarol a szuperjárvány, jövőre jöhet a nagy robbanás
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Óriási fordulat: megdöbbentő hírt kapott Orbán Viktor barátja, ez mindent boríthat
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye