Ünnepi kiadásokra idén átlagosan 129 ezer forintot szánnak a magyarok, ebből szeretnék kigazdálkodni az ajándékokat és a menü hozzávalóit is, ami 26 százalékos növekedés a tavalyihoz képest a Cofidis Hitel Monitor reprezentatív kutatása szerint.
A felmérésből kiderül, hogy a kiadások fedezéséhez a lakosság egyharmada az erre a célra félretett megtakarítását használja, a többség az aktuális havi jövedelmére támaszkodik, hitel felhasználását 11 százalékuk tervezi erre a célra. Az év végén a dolgozók 18 százaléka számít munkahelyi juttatásra, azaz úgynevezett pulykapénzre.
Saját bevallásuk szerint a magyarok közel fele hajlamos túlköltekezni az ünnepek alatt, 14 százalékuk olyannyira, hogy januárban vissza kell fognia költéseit.
A karácsonyi menüre idén az átlagos költségkeret 45 ezer forint a kutatás szerint. A megkérdezettek közül tízből heten állítanak fát, idén is hódít a műfenyő (55 százalék), a vágott (30 százalék) és az élő fenyő (9 százalék) előtt.
A kutatás szerint az idén a háztartások háromnegyede tervez ajándékozni karácsonykor, ez az arány 2022 óta folyamatosan nő. Ugyanakkor a válaszadók mintegy fele egyfajta kötelező elvárásként éli meg az ajándékozást, amit szívesen elhagyna. Az ajándékozást tervezők átlagosan 46 ezer forintos keretben gondolkodnak, és a többség legfeljebb 6 embernek vásárol. A megfontolt költekezésre utal, hogy 85 százalék próbálja csökkenteni az ajándékra szánt kiadásait, például ár-összehasonlító oldalakat böngész, kisebb meglepetéseket választ, mint a korábbi években, vagy kifejezetten akciós, leárazott termékeket keres.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem áll le a kormány a pénzosztogatással, újabb milliárdokról döntöttek
Ennél nem lesz jobb? Orbán Viktor ezekkel a számokkal vág neki a választásoknak
Figyelmeztet a nyugdíjszakértő: 280 ezer forint állami támogatást is be lehet gyűjteni még idén
Nagy bejelentést tett az államtitkár: így változnak jövőre a családtámogatások
Donald Trump: Nem ígértem pénzügyi segítséget Orbán Viktornak
Cicások figyelem: brutális szigor jön, teljesen megváltozik az állattartás
Magyarországra jöhet Vlagyimir Putyin, már az időpont is megvan
Már fizet is helyettünk a mesterséges intelligencia, méghozzá biztonságosan
Szijjártó reagált Trump szavaira: Valóban nem született semmilyen megállapodás 20 milliárd dollárról