Megállapodott a fővárosi közgyűlés a szakszervezetekkel, a jövő évi költségvetés biztosítja a béremelést a Budapest-család dolgozóinak – jelentette be Karácsony Gergely főpolgármester a közösségi oldalán.
Mint posztjában írja, a Fővárosi Önkormányzat 16 szakszervezettel kötött bérpolitikai megállapodást, amely rögzíti, hogy az egy főre jutó átlagos béremelés 13,5 százalékos lesz a fővárosi dolgozók számára. A tárgyalásokat soron kívül kezdték meg a munkavállalókkal annak érdekében, hogy februárban már a januári bért lehessen kifizetni.
Karácsony Gergely hozzátette, hogy az érdekképviseletekkel abban is egyetértettek, hogy a kormányzati sarcpolitikának ellenállva sikerült az idei évre tervezett bérfejlesztést megvalósítani. Leszögezték továbbá, hogy a budapesti közszolgáltatásoknál fellelhető munkaerőhiányt nem harmadik országbeli munkavállaló alkalmazásával kell megoldani, hanem a belső munkatartalékok feltárásával, lakhatási támogatással, valamint képzési programokkal és a bérek emelésével.
2024-ben valóra válik a jóslat, jönnek a kirúgások
A magyar építőipar főszereplői szerint valóra válik a szomorú jóslat, és az eddigi zuhanás után 2024-ben mélypontra kerül a szektor. A maxi-Dubaj árnyékában egyelőre nem tudni, hogy mit tud lépni a magyar kormányzat a magyar építőipari vállalkozások érdekében, akiknek a háromnegyede rosszabb üzleti évre számít 2024-ben az ideinél.A helyzetértékelésről itt számoltunk be--->
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Óriási rejtély lengi körül a levélszavazást: itt bújik meg a visszaélés rizikója
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Donald Trump megtette a bejelentést: Orbán Viktort támogatja az áprilisi választáson
Miniszterhelyettes az Economxnak: néhány év múlva függetlenedünk az orosz földgáztól, itt a terv