Az iskolai szünidő alatt minden alsó tagozatos diák, akinek van világoskék Kajla-útlevele, díjmentesen utazhat a MÁV-START, a Volánbusz, a GYSEV, a Bahart és a Mahart belföldi, helyközi járatain – közölte a MÁV-Volán-csoport csütörtökön az MTI-vel.
Felejthetetlen élmények
Szentkirályi Alexandra kormányszóvivőt idézték, aki azt mondta, az idei nyár is a családokról szól: számtalan táborozási lehetőség, program, különleges esemény vár kicsikre és nagyokra szerte az országban.
A Kajla-program ötödik éve bizonyítja, hogy rengeteg élmény vár mindenkit Magyarországon, csak útra kell kelni. Megújuló közlekedési járműpark, menetrendi fejlesztések, új kedvezményes jegykonstrukciók; a közlekedési vállalatok felkészültek, így minden adott ahhoz, hogy az idei nyár is a felejthetetlen élményekről szóljon
– tette hozzá a kormányszóvivő.
700 ezer kisdiák
Miklós István, a Magyar Turisztikai Ügynökség marketingigazgatója hangsúlyozta: több százezer utazás és több tízmillió utaskilométer köthető a programhoz. Ennyiszer éltek a családok ezzel a lehetőséggel, ezáltal erősítve a belföldi turizmust.
2019 óta 700 ezer alsó tagozatos diák örülhetett a Kajla-útlevelének és kezdte el a pecsétgyűjtést országszerte
– ismertette.
Pafféri Zoltánt, a MÁV vezérigazgatóját idézve azt írták: tavaly mintegy 150 ezer utazáshoz használták a Kajla-útlevelet a MÁV-Volán-csoport járatain, így több mint 12 millió kilométert tettek meg az utasok a három iskolai szünetben.
A kisdiákok június 17. és augusztus 31. között utazhatnak díjmentesen a MÁV-START, a Volánbusz és a GYSEV belföldi járatain a pecsétgyűjtő világoskék Kajla-útlevél és diákigazolvány vagy személyi igazolvány felmutatásával. A korábbi sárga és sötétkék útlevelek már nem jogosítanak ingyenes utazásra.
A díjmentes utazásra szóló Kajla vasúti regisztrációs jegyet előre meg kell váltani a pénztárakban, a jegykiadó automatáknál vagy a MÁV-applikáción keresztül.
Az ingyenes utazás 2. kocsiosztályra érvényes, feláras vonatokra a pótjegyet vagy a helyjegyet ez esetben is meg kell vásárolni.
A MÁV-START és a GYSEV járatain a gyermekkel együtt utazó egy vagy két kísérő 33 százalékos kedvezményt kap, ha más kedvezménnyel nem rendelkezik.
Volánbuszos utazás esetén a Kajla-útlevéllel rendelkező gyermekeknek nem kell menetjegyet váltani, de a helyfoglalással közlekedő járatokra javasolt Kajla regisztrációs jegy kikérése elővételben a pénztárakban.
A Volánbusznál a kísérők a menetjegyüket a társaság hatályos díjszabása és kedvezményrendszere alapján vásárolhatják meg. A távolsági kiegészítő jegyre kedvezmény nem érvényesíthető.
Füredtől Tihanyig
A nyári szünetben ismét elérhető a KajlaBalaton24 jegy is. Ez az utas által megjelölt időponttól számított 24 óráig érvényes, de legkésőbb augusztus 31-ig.
A kedvezményes jeggyel egy napig korlátlanul lehet utazni a Volánbusz Balatonfüred és Tihany között közlekedő, menetrend szerinti járatain, a MÁV-START balatoni vonalain (Szabadbattyán-Tapolca, Szabadbattyán-Balatonszentgyörgy, Balatonszentgyörgy-Sümeg), valamint a balatonfenyvesi kisvasúton.
A Kajla-kampánnyal kapcsolatos további információk a www.kajla.hu oldalon érhetők el.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Abszurd, ami a kórházakban történik, kitálalt egy gyógyszerész

Óriási botrány lehet Európában, ha kiderül, hogy ez tényleg megtörtént Romániában

Kiesett egy bíboros a konklávéból, előkerültek Ferenc pápa levelei

Megenyhült a minisztérium: mentesülnek egy rövid időre a szigorú korlátozás alól a teherautók

Már tárgyalnak a kínaiak a németországi autógyárak felvásárlásáról

Nem csillog olyan fényesen az arany, az olaj ára pedig egyenesen bezuhant

Döntött az EU: kőkemény tilalmat vezetnek be ezeknél az étrend-kiegészítőknél

Egyre nagyobb a baj Németországban, a pandémia óta nem volt erre példa

Elképesztő fordulat: Nagy Mártonnak igaza lesz a GDP-vel, már nem kell sokat várni rá
