A BYD és indiai partnere, a MEIL egymilliárd dolláros beruházása egy olcsó elektromos autógyárat foglalt volna magában, valamint az ezekhez szükséges akkumulátorgyárakat. A beruházást egy ideje már tervezte a kínai cég, azonban most a teljes projektnek megálljt parancsolt az indiai kormány – írja a Financial Times cikke alapján az e-cars.hu.

Az, hogy a tervezet meghiúsul, egy 2020 áprilisi jogszabály miatt lehetséges, mely szerint minden külföldi beruházás engedélyköteles Indiában, ami közvetlen szomszédságban lévő országgal köttetik.

A BYD idén már piacra dobott volna egy szuperolcsó elektromos autót is. Ezek után már az is kérdéses, hogy mi lesz a Teslával, akik egy 500 ezer elektromos autó gyártására alkalmas gyárról folytatnak tárgyalásokat Indiával.

Magyarországon is meghiúsult a BYD terve

Szijjártó Péter június 10-én Sencsenben jelentette be, hogy a BYD tíz milliárd forintos beruházással telepít akkumulátor-összeszerelő üzemet Fóton. A cég tervei a hivatalos bejelentés előtt ismertek voltak már a településen, melyet jogi eszközökkel próbáltak megakadályozni. A vitát főként az váltotta ki, hogy a gyárat rendkívül közel a lakóépületekhez húzták volna fel, továbbá felmerült a szabálytalanság gyanúja is. Vass György, a település fideszes polgármestere a 24.hu-nak akkor azt mondta: ha egy százaléknyi esélye is van annak, hogy az üzem szennyezi a környezetet, akkor keresztbe tesz a beruházásnak. Végül a tiltakozások miatt és a fejlemények ismeretében a település garanciát kapott, hogy nem épül meg a gyár.

A kínai cégnek egyébként már van egy gyára Komáromban, ahonnan az újonnan legyártott elektromos buszok kerülnek ki.

Csak úgy hemzsegni fog az ország az akkumulátorgyáraktól

Jelenleg 25 településen épül/épült Magyarországon, azonban más országokban marad a kutatás-fejlesztési tevékenység, a magyar cégek a karbantartási és a javítási munkálatokba tudnak beleszállni. Annak ellenére elkötelezett a kabinet az ország akkumulátorgyár-nagyhatalommá tétele mellett, hogy nincs rá elegendő alapanyag és az energia sem olcsó. Ráadásul a gazdasági szakértők és az MNB elnöke szerint sem jelenti a magyar gazdaság felzárkózását.