Sikerült rendezni a Rajka és Németjárfalu közötti határátkelő helyzetét, az osztrák fél által korlátozott másik két átkelési pont esetében viszont még dolgozni kell a megoldáson – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az európai és alkotmányos ügyekért felelős osztrák miniszterrel, Karoline Edtstadlerrel folytatott megbeszélése után.

Ahogy arról a Napi.hu-n beszámoltunk, nagy volt a felháborodás az osztrák-magyar határ ágfalvai oldalán, amikor a település polgármestere közölte, júliustól egyszeri 160 eurós díjat kell fizetni azoknak, akik át akarnak menni Ausztriába a két település közötti határátkelőn. Ebből 140 euró levásárolható az osztrák boltokban, az engedély pedig két évre szól.

A külügyminiszter szerint kettős megközelítés szükséges:

  • A határt átjárhatatlanná kell tenni azok számára, akik törvénytelenül, tisztességtelenül akarnak átkelni.
  • Lehetővé kell tenni minél több helyen, a minél akadálymentesebb és a minél gyorsabb átlépést mindazok számára, akik például az ingázókhoz hasonlóan, szabályszerűen akarnak átkelni.

A Sopron környékieknek már fizetniük kell az ingázásért Ausztriába

Soprontól pár kilométerre már áll az osztrákok betonba süllyeszthető határzára: Ágfalva és az osztrák Somfalva között már csak pénzért lehet átmenni a határon. Bővebben >>>

Korlátozzák a határt az osztrákok

Ehhez képest az osztrák fél három határátkelő forgalmát is korlátozta.

Bejelentette, hogy sikerült megállapodni arról, hogy a Rajka és Németjárfalu közötti határátkelőhelyen minden Győr-Moson-Sopron vármegyei lakos átkelhet, ott ezzel nagyjából rendeződött a kérdés.

Viszont továbbra is probléma van az ágfalvai határátkelőhellyel, ahol a túloldalon a polgármester önhatalmúlag sétálóutcát csinált a közútból, ahogyan a fertőrákosi átkelővel is, amelyet szintén le kívánnak zárni, illetve jelentősen korlátozni akarják a forgalmát.

Ausztria sérti az uniós megállapodásokat

Szijjártó Péter elmondta, az különösképpen problémás, hogy utóbbit kifejezetten azért hozták létre EU-s forrásokból, hogy a soproni átkelő alternatívája is rendelkezésre álljon.

Ennek lezárása így nem pusztán a mindennapi életet nehezíti meg, hanem a felhasznált támogatások vonatkozásában is visszafizetési kötelezettséggel jár.

Ezért arra kérte az osztrák európai integrációs minisztert, aki az európai forrásokat is felügyeli, hogy tegyen azért, hogy Burgenland tartomány vagy a helyi önkormányzat ne hozzon olyan lépéseket, amelyek a közös európai megállapodásokkal ellentétesek.

A magyarok érdeksérelmét fertőrákosnál orvosolhatják

Hozzátette, azt az ígéretet kapta, hogy a fertőrákosi helyzet kapcsán hamarosan javaslattal állnak elő arról, hogy miként lehetne elkerülni a magyar emberek érdeksérelmét.

Az európai szabályok is azt diktálják, hogy ezeken a határátkelőhelyeken szabaddá kell tenni az átjárást – hangsúlyozta Szijjártó Péter. 

Vasfüggönyt húztak az osztrákok: 60 ezer forintos belépési díjat szednek a határátkelőnél

Óriási a felháborodás a határ magyar oldalán. Az új szabályok július 3-től érvényesek. Az átkelést engedélyeztetni kell az osztrák hatósággal a díj megfizetése mellett. A kérvények indokoltságáról egy osztrák szakértői tanács dönt. Bővebben >>>