Tovább kell csökkenteni az élelmiszerpazarlást – közölte szombaton az Agrárminisztérium. A tárca közleménye szerint Feldman Zsolt mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkár az élelmiszerpazarlás elleni küzdelem elmúlt években elért magyarországi eredményeit mutatta be Berlinben, az Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Világfórum  (GFFA, nem összekeverendő a FAO-val, azaz az Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Világszervezettel) élelmiszerpazarlásról szóló panelbeszélgetésén.

A tárca tájékoztatása szerint az afrikai, ázsiai és európai országok részvételével megszervezett eseményen az államtitkár arra hívta fel a figyelmet, hogy Magyarország támogatja az ENSZ élelmiszerhulladékokra vonatkozó fenntartható fejlődési célját, miszerint 2030-ig felére kell csökkenteni a kiskereskedelemben és a fogyasztóknál keletkezett élelmiszerhulladékot.

Feldman Zsolt ismertette, hogy az elmúlt hét év alatt

Magyarországon 27 százalékkal mérséklődött az egy főre jutó éves élelmiszerpazarlás mértéke.

Ez az eredmény a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) által 2016-ban útjára indított szemléletformálási és élelmiszerhulladék-megelőzési programjának, a Maradék nélkülnek is köszönhető. A magyar kezdeményezés 2023-ban számos nemzetközi elismerésben részesült, a többi között bekerült a három legjobb európai uniós környezetvédelmi program közé. Ezen felül az élelmiszerhulladék keletkezésének megelőzésére és csökkentésére további intézkedések irányulnak a kereskedelmi szektorban is – tette hozzá.

A közleményben az államtitkárt idézve azt írták, „az élelmiszerveszteség csökkentése nemcsak a háztartásokban és a kiskereskedelemben, hanem a termelési szektorban is kulcsfontosságú”. A Vidékfejlesztési Program keretében támogatott zöldség- és gyümölcshűtőházak fejlesztése, az úgynevezett posztharveszt technológiák, valamint a szántóföldi növénytermesztők számára a gabonatárolók, -tisztítók és -szárítók megvalósítása mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a termelésbe fektetett pénz és energia ne vesszen el a rossz tárolási technológia miatt a betakarítás utáni időszakban. Ez nemcsak a termelőnek hasznos, hanem lényegében hozzájárul az élelmiszerlánc folyamatában keletkező veszteségek mérsékléséhez.

Közölték azt is, hogy az Agrárminisztérium az Európai Unió soros elnöki tisztségének betöltésekor, 2024 második felében is prioritásként kezeli az élelmiszerpazarlás visszaszorítását. Kiemelt figyelmet szentelnek a tudásátadásra, a tapasztalatcserére, valamint a kutatási együttműködések továbbfejlesztésére – emelte ki az államtitkár az eseményen.

(via MTI)

 

430 ezer ember tudna jóllakni egy éven keresztül abból, amit mi kidobunk

Évente a magyar háztartások összes élelmiszerpazarlása továbbra is 230 000 tonna, ebből az élelmiszermennyiségből 430 ezer ember tudna jóllakni egy éven keresztül, napi 3 bőséges étkezéssel számolva.