Porsche a jövőben úgy tervezi elektromossá alakítani modellpalettáját, hogy 2030-ra az elektromos járművek a vállalat értékesítéseinek 80 százalékát tegyék ki.

A német autógyártó cég tervei szerint az ikonikus 911-es maradna az egyetlen belső égésű motorral szerelt jármű a kínálatban.

Megküzdött a vállalat az egy kivételért

Miután a német luxusautógyártó cég e-üzemanyagokba fektetett, a vállalat lobbizni kezdett uniós szinten is, hogy 2035 után is engedélyezzék a Porsche 911 gyártását, ezért a környezetvédők is folyamatosan figyelemmel kísérik az üggyel kapcsolatos fejleményeket.

„A Porsche elektromos járművekkel kapcsolatos tervei és a cég e-üzemanyagokba történő befektetése teljesen elkülönül egymástól” – nyilatkozta Karl Dums, a Porsche e-üzemanyag részlegének vezetője.

 

  • A Porsche elektromossá alakítja a kompakt SUV modelljét,
  • a Macant, ezt követi majd a 718-as modell,
  • majd a legnagyobb számban értékesített Cayenne.
  • A 911, amely 2022-ben az értékesítések 13 százalékát tette ki, kivételnek számít.

 

Jóval drágább az e-üzemanyag, ezért is elektromos a legtöbb jármű 

Az e-üzemanyagot megkötött szén-dioxidból és megújuló forrásból származó hidrogénből állítják elő, amikor elégetik, újra szén-dioxid keletkezik, ami támogatói szerint károsanyag-mentessé teszi.

Karl Dums hozzátette, hogy a HIF Global által fejlesztett e-üzemanyag inkább a repülőiparra és a nehéz gépjárművekre összpontosít, mivel a személygépjárművek többsége majdnem teljes mértékben elektromos lesz.

Autóipari szakértők szerint az e-üzemanyagokat csak a piac kis részét képező, felsőkategóriás modellekben fogják használni. Az e-üzemanyagok jelenleg jóval többe kerülnek, mint a benzin vagy a dízelolaj.

A Porsche tavaly mintegy 320 ezer járművet gyártott, bevétele pedig 37,6 milliárd euró volt.

 

Befellegzett a belső égésű motornak, de tényleg a villanyé a jövő?

Egyre népszerűbbek hazánkban is az elektromos autók, számuk már meghaladta a negyvenezret, ami szakemberek szerint nagy előrelépés. Bővebben >>>