2024-ben rekordot döntött a vállalati felvásárlások értéke Magyarországon. A tranzakciók becsült összértéke mintegy 9 milliárd dollárt tett ki, ami csaknem 40 százalékos emelkedést jelent és 14 év távlatában is rekordnak számít. Kutatások szerint a kiemelkedő értéknövekedést az aktív stratégiai befektetők, valamint a piacra egyre nagyobb arányban visszatérő pénzügyi befektetők mozgása hajtotta. A legvonzóbb szektor a feldolgozóipar volt.
A számok mögött azonban emberi döntések és történetek állnak.
Magyarországon több, mint 90.000 olyan vállalkozás működik, amelyet az első generációs alapítók irányítanak, és közülük is egyre többen készülnek tudatosan a kiszállásra.
A generációváltás már nem a jövő kérdése, itt és most történik – hangsúlyozta Karácsony-Kasza Renáta, a SalvadorSystem Kft. tulajdonos-ügyvezetője. Szerinte az alapítók többsége 50-70 év közötti, és egyre fontosabb számukra a vállalkozás utáni élet tudatos tervezése. Az AI, a digitalizáció és az automatizáció miatt is sokan érzik úgy, ha most nem lépnek, elveszik, amit egy életen át felépítettek – tette hozzá.
A bizonytalanság akár csökkentheti is a tranzakciók számát.
Ha a vevők hosszú távon gondolkodnak, és a cégtulajdonosok rugalmasak, akkor ez élénkítő hatással is lehet a piacra – mondta a szakértő.
A magyar piac pályázat-orientált szerkezete tovább bonyolítja a helyzetet. A támogatási forrásoktól való függés kiszolgáltatottá teszi a cégeket, ami szintén az eladás melletti tudatos döntés felé tolhatja a tulajdonosokat.
Karácsony-Kasza Renáta szerint a technológiai transzformáció, a mesterséges intelligencia, az automatizáció, gyors ütemben alakítja át a versenypiacot. Az ilyen típusú cégek felvásárlása, főként a technológiai fókuszú vevők részéről kaphat jelentős lendületet. Emellett az ESG (Environmental, Social, Governance) szempontok előtérbe kerülése is új lehetőségeket nyit az átalakulás előtt álló cégek számára.
Sokan túlértékelik a saját vállalkozásukat, mások viszont alábecsülik azt, egyik sem jó irány.
Egy pontos, szakmailag megalapozott értékelés ma kulcsfontosságú a sikeres tranzakciókhoz. Az első és egyértelmű mutató a pénzügyi teljesítmény, de minden befektető nagyra értékeli a meglévő, hosszútávú ügyfélszerződéseket és hatalmas értéket képvisel a felkészült, edukált menedzsment is. Azt is mérlegelni kell, hogy szolgáltató vagy termelő cégről van-e szó, milyen állapotúak az eszközök, milyen irányba tartanak az iparági trendek.
Amikor a vállalkozás napi működtetése már nem okoz örömet, inkább megterhelő, akkor lépni kell.
Amikor a tulajdonos azt látja, hogy a fejlesztésekhez nincs elég forrás vagy energia, amikor nem biztosított az utódlás, amikor előtérbe kerül az érzelmi elengedés, akkor derül ki, hogy nincsenek tapasztalataik a cégeladás terültén, amely egy hosszú folyamat, az alapos felkészülés, a stratégia kialakítása, a reális cégértékelés, és a nyílt kommunikáció mind kell ahhoz, hogy a tranzakció valóban sikeres legyen.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát
Hegyekben állnak az Epstein-dokumentumok, döbbenetes mennyiséget találtak belőle
Zelenszkij nyilvánosságra hozta a teljes béketervet, Moszkva azonnal visszavágott
Orbán Viktor beszólt Brüsszelnek és a Tisza Pártnak is: elsöprő győzelmet ígér