Szepesi Richárd adta el korábban például a tarcali Andrássy Kúriát Mészáros Lőrincnek, aki aztán néhány év múlva átpasszolta a szállodát Tiborcz Istvánnak - írja a HVG.
Az SP Residence által építtetett, szántódi Balaland Residence több mint száz lakása 2020-ban készült el, és még abban az évben értékesítették is a Balatonra és a Tihanyi-félszigetre kilátást nyújtó, bérbe is vehető apartmanlakásokat. A cég bevétele 2020-ban 10,13 milliárd forint volt, az adózott eredménye pedig 2,42 milliárd. Az eredménytartalékkal együtt 2,67 milliárd forint osztalékot fizettek ki a tulajdonosnak, aki a Szepard Kft.-n keresztül Szepesi felesége, Kante Awa. (Kante Matolcsy György jegybankelnök volt munkatársának és egyik bizalmasának, Nagy Rózának a lánya.)
Tavaly decemberben új tulajdonoshoz került az SP Residence ingatlanfejlesztő, az egri Margarita Szebasztián vette át. A HVG szerint Szebasztiánnak eddig csak egyéni vállalkozása volt, de a vele azonos lakcímre bejegyzett Tóth István egy évvel ezelőtt attól a Wenczel Ádámtól vett meg egy céget, aki a Pénzügyminisztérium államtitkárának, Tállai Andrásnak, Mezőkövesd volt polgármesterének a családi barátja.
A Balaland-fejlesztést állami támogatás és jelentős bankhitel is segítette. Egyebek mellett az ötcsillagos Balaland Family Hotel építése 2,9 milliárdos állami turisztikai támogatást kapott, valamint a hotel és élménypark fejlesztéséhez a - volt KGST-bankként is emlegetett, orosz kötődésű - Nemzetközi Beruházási Bank biztosított a tulajdonos Szántód Balaland Family Ingatlanfejlesztő Kft.-nek közel tízmilliárd forint értékű, hosszú lejáratú beruházási hitelkeretet. Ezt már a hotel vagyonkezelő cégében 2020 júniusában 75 százalékos - közvetett - részesedést szerzett Appeninn Nyrt. jelentette be a budapesti tőzsde honlapján. (Az Appeninnben 2020 májusáig szintén volt részesedése Tiborcz Istvánnak, ám az a Jellinek Dániel érdekeltségébe tartozó Indotek-csoporthoz került.) A szántódi hotelcégben kisebbségi tulajdonos maradt a Szepesi család bizalmi vagyonkezelőjeként eljáró Szepard Kft.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Tovább dagad az Epstein-botrány: Bill Gates és Elon Musk neve is szerepel az aktákban
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Bíróságon akasztották meg a Pázmány Campus építését
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Orbán Viktor AI által gyártott videóval riogatja követőit