A gimnázium igazgatója arról tájékoztatta a szülőket, hogy a tűzoltóság átvizsgálta a leesett stukkó mellett lévő stukkókat is: egy szobrot kiemeltek a falból, a Trefort utcai járdát pedig a gimnázium főbejárata és teherkapuja közötti részen lezárták – írta meg a divany.hu.
Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság közölte, hogy a lezárás csak akkor szüntethető meg, ha az érintett szakaszt az ELTE gimnáziuma bevizsgáltatja, és az esetlegesen meglazult elemeket eltávolíttatja.
Az igazgató ígérete szerint a vizsgálatot azonnal elvégzik, amint Gazdasági Hivataltól az engedélyt megkapják.
Az igazgató arra kérte a diákokat és az arra közlekedő járókelőket, hogy az utca érintett szakaszán a túloldali járdát használják.
Tóth Nikolett szenvedte el a legnagyobb sérülést a tetőomlásban, a törmelék maga alá temette. A 27 esztendős táncművész sokáig élet-halál között lebegett, jelenleg pedig kerekesszékben él – orvosai szerint minimális az esélye annak, hogy újra járhat, de Tóth Nikolett bízik a felépülésben.
A Terézvárosban történt házomlás ügyében két gyanúsítottat hallgatott ki a rendőrség. A Budapesti Rendőr-főkapitányság foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt nyomoz.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Óriási rejtély lengi körül a levélszavazást: itt bújik meg a visszaélés rizikója
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Miniszterhelyettes az Economxnak: néhány év múlva függetlenedünk az orosz földgáztól, itt a terv
Donald Trump megtette a bejelentést: Orbán Viktort támogatja az áprilisi választáson