A FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elvégezte a hazai gyümölcsültetvényeket ért áprilisi fagykárok felmérését.

A Magyarországot április 5-én elérő markáns hidegfront mögött sarkvidéki eredetű légtömeg árasztotta el a térséget, már április 06. reggelre is nagy területen alakult ki gyenge éjszakai fagy erős széllel és alacsony relatív páratartalommal (utóbbi jelentősége, hogy a növények szöveti hőmérsékletét jobban tükröző úgynevezett nedves hőmérséklet 3-4 fokkal volt a száraz hőmérséklet alatt, ami már ekkor okozhatott komoly, de „rejtett” károkat) – olvasható a szervezet tájékoztatókában.

a lehűlések területi kiterjedését nézve már eleve úgy tűnt, hogy mindössze a Kisalföld, a Balaton közvetlen térsége, illetve a Dunántúl déli és dél-nyugati részének egyes körzetei vészelték át a két kritikus éjszakát mérsékeltebb lehűlésekkel, de e térségekben a hazai gyümölcstermő ültetvényfelületnek mindössze kb. 20 százaléka található. Az április 07-ei és 08-ai fagyok során tehát a gyümölcstermesztő körzetek mintegy 80 százalékát érintették közepes mértékű vagy jelentős lehűlések.

  • A kajszi esetében az ültetvények 60 százalékában tapasztalható totális (100 százalékos) kisgyümölcskár, vagyis ezekben termésre nem számíthatunk.
  • Az őszibarack esetében is hasonlóan rossz a helyzet. Az ültetvények 46 százalékában mutat felmérésünk totális virágkárt, illetve 23 százalékában tapasztalható a virágok 80-99 százalék közötti pusztulása. 
  • A cseresznye összességében az őszibarackhoz nagyon hasonló kármértékekkel jellemezhető a 110 adatszolgáltató vállalkozás adatai alapján: az ültetvények 2/3-ában mérhetők 80 százalék fölötti virágkárok.
  • Jóllehet az alma 1-2 héttel állt virágzás előtt (térségtől függően zöldbimbós és pirosbimbós állapot), a károk mégis nagyon jelentősek: a 381 adatszolgáltató vállalkozás eredményei alapján az ültetvények 30 százalékában totális a kár (érdemben nem lehet egészséges virágot találni).
  • A körte esetében a fagykárok mértéke jelentősen szóródik országrészek szerint, de átlagosan mérsékeltebbek a károk, mint az előbbiekben felsorolt fajoknál.
  • A fagykárok idején a szilva már számos országrészben megkezdte a virágzást, a meggy pedig még általában közvetlenül a virágzás előtt állt. A kármértékek jelentősen szórnak fajták és országrészek szerint mindkét gyümölcsfaj esetében, de összességében sokkal kedvezőbb a helyzet, mint bármely más csonthéjas vagy almatermésű gyümölcsfaj esetében. 

Óriási a baj: ha lesz egyáltalán gyümölcs a piacokon, akkor is csak méregdrágán

Nagyon komoly károkat okozhatott az április eleji szokatlanul erős fagy. A gyümölcstermelők még nem jelentkeztek a károkkal, de az is elképzelhető, hogy a hazai igényeket sem tudják majd kielégíteni. Bővebben→