Óriási baj van a magyar mezőgazdaságban, a jelentések szerint történelmi mélypontot regisztráltak a hazai gyümölcs termesztésben, alig lesz hazai gyümölcs idén.
Magyarország almatermő területei például az elmúlt két évtizedben a felére csökkentek, jelenleg körülbelül 20 ezer hektáron zajlik termelés.
„A 2025. évi hazai almatermés minden idők leggyengébb termésének ígérkezik: a termelők, TÉSZ-ek, kereskedők és feldolgozók körében végzett felmérésünk alapján 160 ezer tonna körül prognosztizáljuk az idei almatermést, ami az előző év – egyébként is nagyon alacsony – termésének mindössze szűk fele. Becslésünk szerint ebből mintegy 60-80 ezer tonna lehet az étkezési alma és 80-100 ezer tonna az ipari alma. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy étkezési alma termésünk egy jó évjárat termésének mindössze 55-65 százaléka, az ipari alma termésünk pedig csupán mintegy 20-25 százaléka” – nyilatkozta az Agroinformnak Apáti Ferenc.
A FruitVeb elnöke azt is elmondta, hogy a tényleges betakarítási eredményeket a következő hetek időjárása még befolyásolhatja, ugyanakkor a múlt tapasztalatai alapján valószínű, hogy a végleges adatok még ennél is gyengébbek lehetnek.
Apáti Ferenc szerint az idei termés gyengélkedésének hátterében főként az időjárási szélsőségek állnak.
A tavalyi extrém aszály, a tavaszi fagyok, valamint a hűvös és fényszegény májusi időszak mind hátráltatták a terméskötődést.
A júniusi hőhullámok különösen súlyosan érintették az öntözetlen, homoktalajon lévő ültetvényeket, a júliusi csapadékosabb időszak pedig már nem tudta érdemben korrigálni az addigi kieséseket.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát
Zelenszkij nyilvánosságra hozta a teljes béketervet, Moszkva azonnal visszavágott
Orbán Viktor beszólt Brüsszelnek és a Tisza Pártnak is: elsöprő győzelmet ígér
Egy szemet se nassoljon ebből a mogyoróból! Visszahívták ezt a terméket
Mindent megtettünk, hogy ne hagyjuk a tűzoltókat munka nélkül szenteste