A KSH elnöke Kincses Áron egy háttérbeszélgetésen a tervezett változások között említette azt is, hogy várhatóan módosul a GDP-adat nyilvánossá tétele is, az eddigi 45 helyett már 30 napra közzéteszi a hivatal a gazdaság negyedéves teljesítményadatát. Ennek indulása 2024-ben várható – írta meg az Infostart.
A KSH-nak a legmegbízhatóbbnak és a leggyorsabbnak is kell lennie, mert az adatok közlésében ma már nincs monopóliuma, a média és az átlagember is azokat az adatokat használja, amelyekhez gyorsabban hozzájut és ez sokszor a megbízhatóság rovására megy – tette hozzá az elnök. Hangsúlyozta,
a KSH-nak Magyarország legnagyobb adatkezelőjeként az a célja, hogy bekerüljön a világ 10 legnagyobb statisztikai hivatala közé, az EU-ban pedig dobogós helyet kíván elérni.
A KSH elnöke arról is szólt, hogy mára 270 adminisztratív adatforrást integráltak a rendszerükbe, köztük például az online pénztárgépek adatszolgáltatását.
A hagyományos adatközlés is fontos elem, sokszor azonban nem megfelelő az adatszolgáltatói fegyelem, vagyis nem érkeznek be időben az adatok, ezért a KSH élni fog a bírságolás lehetőségével.
Kincses Áron azt is elmondta, a bírság összege a kétmillió forintot is elérheti.
Egy fejlesztéssel felpörgetik az adatokat: információdömping jön a lakásárakról
Új, naprakész információkat tartalmazó lakásárindexet fejlesztett az ingatlan.com. Balogh László kiemelte: a mutatóval egyéb más indexekhez képest 6-9 hónappal hamarabb követni lehet a lakásárak változásának irányát és mértékét. Bővebben >>>
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
Az MNB elnökei
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)