Bár a Best Reisen fő biztosítói partnere a QBE Atlasz Biztosító volt, a tegnapi hurghadai 11 halálos áldozatot és 29 sérültet követelő autóbusz-baleset áldozatai a jelenlegi ismeretek szerint 4 különböző biztosítónál kötöttek utasbiztosítást. Mint ismert, a repülőtérre tartó 3 transzfer busz közül az első borult fel, egyelőre ismeretlen okokból és a benne ülőket érte a baleset.
A Napi Gazdaság értesülései szerint a QBE, az Uniqa, az EUB és a Mondial hazai illetékesei már megkezdték az egyeztetést, a sérültek és a halottak hazaszállításáról.
Délután az Uniqa közleményben jelezte: a vasárnap Egyiptomban buszbalesetet szenvedett utasok közül a legtöbb utas UNIQA utasbiztosítással rendelkezett. A biztosítótársaság szakemberei már a helyszínre érkeztek és mindent megtesznek a sérültek kiemelt kórházi ellátásáért illetve megkezdték a szállítható állapotban lévő személyek hazaszállításának előkészületeit.
A társaság jelezte: az UNIQA és a Europ Assistance közösen holnap hajnalban elindítja speciális mentőrepülőgépét, amely a nap folyamán hazahozza a szállítható állapotban lévő sérülteket.
Zám Tibor, a Best Reisen irodavezetője hétfőn az MTI érdeklődésére azt mondta, egy-két utasról még mindig nem tudják hol kötött biztosítást, de az orvosi ellátást ők is mindenképpen megkapják.
Az irodavezető elmondta: a Best Reisen a charter járatot és a különböző szolgáltatásokat értékesítette. Lehetett náluk is biztosítást kötni, de a többség nem náluk kötött biztosítást.
Legolvasottabb
Összeomlás szélén egy kulcságazat: 63 ezer munkahely forog kockán
Visszanyalt a fagyi: újabb devizahiteles nyert pert, megkopasztja a bankot a győztes ügyfél
Nagy dobással érkezett az OTP, sokan örülhetnek
Tabudöntés jöhet az EU-ban: megszavazhatják az orosz vagyon felhasználását
Vége a jó időknek? Látványosan esik az állampapírok hozama
Perceken múlt az újabb merénylet? Jelöletlen rendőrautók gázolták el a Bondi Beachre tartó férfiakat – Videó
Megvan a NASA legújabb vezetője, el sem hiszi, honnan jött
Csalókat csalt csapdába a nyugdíjas férfi
Komolyan megsérült Fico különgépe, amely Brüsszelbe szállította a szlovák kormányfőt