A vád szerint közel 10 ezer tonna búzát vásárolt fel az Agrimill Rt. három legfelső vezetőjének tulajdonában lévő Corn Trade Kft., amit egy értékesítési láncon keresztül futtatva - négy közbeeső állomással - végül az általuk vezetett cégnek adtak el. A vádirat emellett azt is tartalmazza, hogy a fizetés fordított sorrendben történt, hiszen elsőként az Agrimill Rt. fizetett mint végvásárló. A vád ismertetésekor elhangzott az is, hogy a kérdéses búzát a három vádlott cége az Agrimill mezőkovácsházi tárházában tároltatta. Az áru az értékesítési lánc közbeiktatása ellenére úgy cserélt gazdát, hogy mindvégig az Agrimill raktárában volt. A 101 milliós vagyoni kárból az ügyész szerint 36 millió térült meg. Az első tárgyalási napon N. Imre másodrendű vádlottat hallgatták meg, aki kijelentette: nem érzi bűnösnek magát. Ugyanakkor elismerte, hogy a vádiratban felsorolt cégeknek közvetlenül vagy közvetve résztulajdonosa volt. Arra a bírói kérdésre, miért vontak be más cégeket a saját kft. mellett abba, hogy a búzát végül az általuk vezetett Agrimillnek értékesítsék, N. Imre azt válaszolta: „a folyosói pletykák elkerülése végett”. Ugyanakkor tény, hogy a négy céget magában foglaló „értékesítési láncon” a nagy mennyiségű búza egy hét alatt átfutott. Az extraprofitot így az Agrimill helyett a közbeiktatott cégek realizálhatták - foglalta össze a vád lényegét Domokos Jenő bíró a csütörtöki tárgyaláson. N. Imre szerint ezzel szemben az történt, hogy az Agrimilltől 50 ezer tonna búzát átvett és azt külpiacokon értékesítette a vele azonos tulajdonosi háttérrel rendelkező Agrimpex, így búzahiány alakult ki a cégnél, ami malmaik leállásához vezetett volna. Ügyvédi kérdésre az emiatt fenyegető - de be nem következett - kár összegét 40-50 millió forintra becsülte N. Imre. Ráadásul 1996. január-februárjában olyan helyzet állt elő, hogy a piacon nem vagy csak kiugróan magas áron vehetett volna búzát a békéscsabai székhelyű cég. A piaci árnál olcsóbban vásárolhattak búzát az ügyben szereplő értékesítési lánctól - állította a volt pénzügyi vezérigazgató. Az Agrimill angol tulajdonosai időközben tudomást szereztek a szóban forgó ügyletekről, és egy, a vezetőknek felajánlott egyezség értelmében 70 millió forint visszafizetése esetén elálltak volna a büntetőfeljelentéstől. A cégvezetők az összeget letétbe helyezték, majd a három korábbi vezető kifizette a kért összeget, amelyből 22,5 millió forint esett N. Imrére. (A feljelentést ennek ellenére megtette a tulajdonos, ez vezetett a mostani tárgyaláshoz.) N. Imre többszöri kérdésre sem tudta megmondani: miért fizetett a részben tulajdonában lévő Corn Trade Kft. 22,5 millió forintot, ha nem követtek el szabálytalanságot vagy bűncselekményt. Úgy fogalmazott, az ügyben eljáró jogi képviselő hibázott, amikor olyan egyezséget kötött, amely az említett összeg kifizetésével járt. Visszafizetési eljárást mégsem kezdeményezett. Ha igaz, amit a másodrendű vádlott mondott (miszerint 1996 elején olyan magasan állt a búza ára, hogy csak drágábban pótolhatták volna készleteiket, mint az értékesítési láncon keresztül), akkor kérdés, miért nem értékesítették az ügyletben részt vevő cégek másnak az árut, miért mondtak le a nagyobb üzleti haszonról. N. Imre jelezte: a „fizikai piaci ár” mindig alacsonyabb a tőzsdeinél, hiszen az nem tartalmazza a szállítás költségeit. Ez is magyarázza, hogy a tőzsdei ár alatt jutott hozzá a kérdéses 10 ezer tonna búzához az Agrimill. A vádlott meghallgatása során nem emlékezett arra: az előtt vagy az után vásárolták a kérdéses mennyiséget, hogy az Agrimpex elvitte az Agrimill raktáraiból a már említett 50 ezer tonna búzát. Arra sem kapott választ a bíróság, miért csupán 10 ezer tonnát vásárolt a cég, ha 50 ezer tonna hiánya keletkezett. Arra sem derült fény, milyen utasítást kapott a tulajdonostól az Agrimill, miután az Agrimpex az 50 ezer tonna búzáját az exportpiacokon értékesítette, hiszen tudnia kellett, hogy a búzaárak akkor az egekbe szöktek, s így a piacról csak jókora felárral vehetett az idő tájt búzát az Agrimill. Bod Péter