A Závecz Research legutóbbi felmérése alapján ugyan 6 százalékkal vezet a Tisza Párt a Fidesz–KDNP előtt, mégis többen úgy vélik, hogy a kormánypártok nyerik a következő választást is. Ez utóbbit a ma megjelent Nézőpont kutatás is megerősítette, de Závecz Tibor szerint van benne egy kis csavar.
A kutatóintézet alapító ügyvezetője az InfoRádióban azt mondta,
- a teljes népességen belül a Tisza Párt támogatottsága 35, míg a Fidesz–KDNP-é 29 százalékos volt az október végi adatfelvétel során,
- de arra a kérdésre, hogy melyik párt nyeri meg a választást, 39 százalék azt válaszolta, hogy a Fidesz, míg a megkérdezettek 35 százaléka a Tisza győzelmét várja.
A válaszadók közhangulat-érzékelése nem mindig esik egybe saját pártválasztásukkal.
Závecz Tibor szerint a Fidesz-szavazók esetében van „egy tapasztalati bázis”, hiszen az elmúlt négy választáson győzelmi helyzetet élhettek meg. Náluk kialakult „egy olyan tudati mező, hogy ez egy győztes párt, ami nyerésre ítélt”, és ez az érzés állandósult – fogalmazott.
Hozzátette:
- a Fidesz szimpatizánsok feltétlen támogatását élvezi Orbán Viktor, hiszen győztes pártként tekintenek a pártra – a Závecz Research októberi felmérése szerint a Fidesz szavazói bizakodóbbak, 88 százaléka reméli, hogy az általa támogatott párt nyeri a jövő évi választást.
- az ellenzéki szavazóknál négy, kudarccal záruló választást kellett megélniük, ami komoly letargiához vezetett – a 77 százalék „nem is olyan rossz eredmény” ahhoz képest, hogy néhány éve még mekkora letargia volt az ellenzéki szavazók körében.
Závecz Tibor hozzátette: érdekes adatnak mondható, hogy a párt nélküli választópolgárok körében 28 százalék mondta azt, hogy a Fidesz nyeri az országgyűlési választásokat, és csak 13 százalék tartja valószínűbbnek a Tisza győzelmét, tehát kétszer annyian gondolják azt, hogy a kormánypárt újrázni tud. A párt nélküliek 57 százaléka ugyanakkor nem formált véleményt ebben a kérdésben.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Vasárnaptól ingyen 340 ezer forint készpénz járhat, mégis rengetegen fizetnek érte
Ez a legígéretesebb fűtési megoldás itthon, de egy teljes évtized is kellhet, mire a zöld út beérik
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
Ezerforintos parkolási díj bevezetését tervezi az egyik fővárosi kerület
Hétszáz forinttal is drágulhat a cigaretta, cserébe áfát csökkentenek
Drasztikus változás a táppénzben: keményen spórolnak mostantól a betegek juttatásain
Eltömődött pénzügyi csövek: így fullad bele Európa a saját megtakarításaiba
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Azt hiszi, ködben nem „látja” a traffi? Mutatjuk, mi az igazság