gyermekek védelemhez és gondoskodáshoz való jogának érvényesülésével kapcsolatban az alapvető jogok biztosa hivatalból átfogó vizsgálatot indított általános, valamint középfokú iskolában és szakképző intézményben a tanulókat érő szexuális zaklatással, bántalmazással szembeni hatékony fellépés és az ezek megelőzésével kapcsolatos körülmények, intézkedési lehetőségek megfelelő feltérképezése, javaslatok megfogalmazása érdekében – tudatta az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala.

Kozma Ákos csaknem ezer fenntartót keresett meg a köznevelési és szakképző intézményekben folytatott hivatalból indított eljárás keretében.

A fenntartókon keresztül minden magyar köznevelési és szakképző intézménytől kért adatokat az alapvető jogok biztosa

– tették hozzá.

Hangsúlyozták, hogy a valós helyzet és átfogó kép feltárása céljából a vizsgálat keretében kiemelten fontos az egyes intézmények tapasztalatainak, gyakorlatának, véleményének, javaslatainak és helyzetének összehasonlítható formában való megismerése.

Az átfogó vizsgálat keretében az alapvető jogok biztosa ismételten tájékoztatja az érintett szülőket, gyermeket és pedagógusokat, hogy a gyermekek jogainak sérelme, vagy annak veszélye esetén lehetőségük van akár elektronikus formában a [email protected] címen, akár személyesen az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala fővárosi ügyfélszolgálatán, vagy a hivatal tavaly megnyílt területi irodáiban (Győr, Szeged, Debrecen, Székesfehérvár, Miskolc és Pécs) az alapvető jogok biztosának eljárását kérniük.

Bejelentéseiket továbbá ingyenes zöldszámon (+36-80-215-000) is fogadja a hivatal – írták a közleményben.

Orbán Viktor rákapcsolt: már készül a jóval szigorúbb gyermekjogi törvény

Szigorítja a kormány a gyermekvédelem szabályozását, ugyanis több botrányos zaklatási ügyre derült fény állami közintézményekben. „A gyermekek érdeke a legelső, meg kell védeni őket az oktatási intézményekben is” – hangsúlyozta a Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára. Bővebben>>>

Ha önt vagy ismerősét erőszak éri a kapcsolatában, vagy ha valakiről úgy véli, emberkereskedelem áldozata lett, akkor hívja az Országos Kríziskezelő és információs Telefonszolgálatot a belföldről ingyenes 06-80-20-55-20 számon, vagy a nap 24 órájában ingyenesen hívható Áldozatsegítő Vonalat a 06-80-225-225-ös számon.

Személyesen az Önhöz legközelebbi Áldozatsegítő Központban kérhet segítséget, az Áldozatsegítő Központok címlistája itt található: http://vansegitseg.im.gov.hu

A NANE Egyesület bántalmazott nőknek és gyermekeknek szóló segélyvonala szerda kivételével minden hétköznap 18 és 22 óra között ingyenesen hívható a 06-80-505-101-es telefonszámon.