A vádirat szerint a 24 éves nő 2020 és 2022 között nem rendelkezett állandó munkával és bérelt lakásban élt. A bérleti díjat és a megélhetését részben úgy fedezte, hogy álnéven különböző társkereső oldalakra regisztrált, ahol azonban csak színlelte, hogy kapcsolatot akar. Bizalmat gerjesztett a sértettekben és egyebek mellett találkozás, valamint intim együttlét ígéretével elérte, hogy pénzt utaljanak neki a bankszámlájára.
Az ügyben 51 sértett férfi szerepel, akiknek egy részét becsapta, míg a többségét egy vagy több alkalommal megzsarolta vagy megkísérelte megzsarolni.
A zsarolások úgy készítette elő, hogy telefonszámot, intim fotókat és közösségi média elérhetőséget kért az áldozatoktól. Ezután a sértettek közösségi felületeiről adatokat gyűjtött, majd hangnemet váltott, és azzal kezdett el fenyegetőzni, hogy ha nem kap pénzt, akkor a férfiakat az ismerősi körükben lejáratja.
Amelyik sértett párkapcsolatban élt, ott azzal is fenyegetőzött, hogy a sértetteket leleplezi a gyanútlan párjánál – ezt az ügyészség Facebook-oldalán megjelent hangfelvétel is igazolja.
A vád szerint a nő a cselekményekkel összesen mintegy 1,4 millió forinthoz jutott hozzá. Egyes további cselekményeivel összefüggésben már jogerősen felfüggesztett börtönbüntetést szabtak ki vele szemben, illetve vannak olyan bűncselekmények, amelyek miatt még folyik a nyomozás – írja az ügyészség közleményében.
Az ügyészség a nőt zsarolásokkal és üzletszerű csalásokkal vádolja. Az ügyészég a vádiratában arra tett indítványt, hogy a bíróság ítélje a vádlottat végrehajtandó börtönbüntetésre, valamint bírálja el a sértetti kárigényeket és részben rendeljen el vagyonelkobzást is.
Reszeltek a Tindernek? Ez az új szokás kivégezheti az online társkeresőket
A Tinder és a Bumble azzal küzd, hogy az egyedülállók már egyre kevésbé hajlandók fizetni a tartalmaikért, miközben az offline rendezvények egyre népszerűbbek.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Lefagyott az ország, szinte járhatatlanok az utak