A fiatal fiú védősisak nélkül dolgozott hétfőn a próbanapján egy nádudvari telepen, amikor egy hatalmas betonelem esett a fejére. Azonnal eszméletét vesztette, a keringése többször összeomlott, sorozatok élesztették őt újra, mígnem mentőhelikopterrel szállították őt a debreceni klinikára. Az orvosok szerint azonban az élettel összeegyeztethetetlen agykárosodást szenvedett. Családja szerint ha túl is élte volna, „lehet, hogy csak a gépek tartják őt életben.”
A Blikknek az elhunyt családja azt nyilatkozta, a fiú májusban végezte el az iskolát, korábban Budapesten dolgozott festőként. Bár még folyik a nyomozás a baleset körül, a család ügyvédet fogadott, mert úgy érzik, a fiút alkalmazó cég ki akar bújni a felelősségvállalás alól.
Az ügyben a hatóságok foglalkozás körében elkövetett halált okozó gondatlan veszélyeztetés miatt indítottak büntetőeljárást, egyelőre ismeretlen tettessel szemben.
Engedély nélkül épített gátak okoztak tömegszerencsétlenséget
Őrizetbe vették a szibériai aranybánya vezetőit, ahol a végzetes gátszakadás történt szombaton hajnalban - adta híról az MTI.Bővebben--->
Legolvasottabb
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Lefagyott az ország, szinte járhatatlanok az utak