A közelmúltban felújított Blaha Lujza téren elültetett páfrányfenyők közül az egyiket csúnyán megrongálták pár hete, ezzel legalább 250 ezer forintos kárt okozva. A tettes azóta önként jelentkezett majd elnézést kért és vállalta a kár megtérítését, viszont amíg ki nem derül, hogy a fővároshoz milyen jogcímen tud az összeg eljutni, a projektet előfinanszírozták.
A tönkrement fa helyére egy ugyanebbe a fajba tartozó fát ültettek. Bardóczi Sándor, Budapest főtájépítésze azzal az üzenettel nyugtatja meg az aggódókat, hogy miután a lombfakadás a ginkgoknál még nem indult meg, a mostani ültetés nem befolyásolja az új fa növekedését – írja az Énbudapestem.
Egyébként 2022 őszén kezdték el ültetni a fákat a Blaha Lujza téren a növénykazetták körüli térburkolatba. A legnagyobb növénykazettába 2021 őszén 19 új fát ültettek el, majd 2022 áprilisában 5 fa került a középső növénykazettába. A már meglévőkkel és az újakkal együtt 89 fa lett a téren.
A fa pótlása mellesleg nem volt egyszerű, hiszen úgy kellett ásni és ültetni, hogy a korábban telepített öntözőrendszerben ne tegyenek kárt.
A több órás művelet költségei ennek megfelelően bruttó 300 ezer forint körül alakulnak, amiben benne van a többször iskolázott páfrányfenyő ára is, ami körülbelül nettó 100 ezer forintba kerül.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Miniszterhelyettes az Economxnak: néhány év múlva függetlenedünk az orosz földgáztól, itt a terv