Először jelenik meg a közösségi autóbusz-közlekedésben olyan bérlettípus, amellyel akár az egész ország területén korlátlanul lehet utazni 30 napig.
Több ezer, de akár több tízezer forinttal csökkenhet a családok havi közlekedési ráfordítása, amennyiben a szülők és a gyerekek is rendszeresen ingáznak a munkahelyük, illetve az iskolájuk és az otthonuk között. Április utolsó hetében a MÁV mobilapplikációban elstartol az új, kedvező árú bérletkonstrukció értékesítése.
- A vármegye- és országbérlet bemutatására létrehozott honlap a tizenkilenc vármegye térképén ábrázolja az elérhető helyközi távolsági buszokat, valamint a vasúthálózatot.
- Ugyancsak térképen kereshetők ki az értékesítőhelyek, amelyek között külön jegypénztárakra és automatákra is lehet keresni.
Összehasonlították a bérletárakat
A portál egyik hangsúlyos eleme, hogy több jellemző, gyakran igénybe vett útvonal jelenlegi bérletárait hasonlítja össze az új vármegyebérlet 9450 forintos árával, így szemléltetve, hogy az új típusú bérlettel mennyit takaríthatnak meg az utasok havonta.
A rendszeresen hosszabb távú, több megyét érintő utazásokat tervezők arra is választ kaphatnak, hogy a 18900 forintba kerülő országbérlet mennyi spórolást jelenthet a korábbi díjtermékekkel szemben.
Ennyivel olcsóbb a kedvezményre jogosultaknak
A viszonylati összehasonlításokat nemcsak a teljesárú bérletekre kiszámítva mutatja meg a honlap, hanem a nappali vagy esti tagozatos tanulók, illetve a jogszabály szerinti jogosultak 90 százalékos kedvezménnyel váltható bérletek áraival is összeméri a lehetőségeket.
A 90 százalékos kedvezményre jogosultak a vármegyebérletet 945, az országbérletet pedig 1890 forintért vásárolhatják meg.
Az oldalon az eddig felmerült leggyakoribb kérdéseket (GYIK) és azokra adott válaszokat is megtalálhatják az érdeklődők.
A mobileszközökre letölthető MÁVappban április utolsó hetétől elindul a vármegye- és országbérlet elővételi értékesítése.
Új buszok járnak be új útvonalakat, érvényes rájuk a vármegye- és az országbérlet
Mercedes-Benz Intouro M típusú autóbuszokkal fiatalodik a Volánbusz budapesti távolsági flottája: a 14 vadonatúj jármű áprilisban áll forgalomba a fővárosból induló hosszabb autóbuszvonalakon, évente mintegy 1,1 millió utazáshoz biztosítva kényelmesebb és biztonságosabb kiszolgálást. Az új járművek május elsejétől ország- és vármegyebérlettel is igénybe vehetők, ami kedvezőbb utazási és átszállási lehetőségeket hoz a közösségi közlekedésben. Bővebben>>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Egy aprónak tűnő per óriási következményekkel járhat: autósok tízezrei érintettek
Teljesen kicsúszott az irányítás a kezünkből: kontroll nélkül tarol a szuperjárvány, jövőre jöhet a nagy robbanás