Az IC-helyjegy elővételben egységesen 650 forint, az utazás napján megváltva pedig 990 forint lesz a közlemény szerint. Július elsejét követően a nem IC-minőségű kocsikból álló, de helyjegyköteles vonatokon, illetve vonatrészeken egységesen 300 forintra módosul a helyjegy ára. Ettől az időponttól lesz lehetőség arra, hogy országbérlettel is utazhassunk az ilyen vonatokon, illetve kocsikban.
Fontos, hogy
a vármegyebérlet továbbra sem lesz érvényes a helyjegyköteles vonatokon, illetve szakaszokon, az első és prémium (1+) osztályon pedig a két új díjtermék egyike – tehát sem a vármegye-, sem az országbérlet – nem lesz felhasználható az utazáshoz. Ugyanakkor július elsejétől prémium (1+) osztályra szóló helyjegyek ára is változik, egységesen 1990 Ft-ot kell fizetni
– közölték.
Szintén módosul a kilométeralapú menetjegyek díjszabása
Július 1-től 10 kilométer távolságig 400 forint, 10,1-15 kilométer között 450 forint, 15,1-20 kilométer között 500 forint, 20,1-25 kilométer között 550 forint, 25,1-30 kilométer között 600 forint lesz a teljes árú, egy útra szóló menetjegyek ára a helyközi közlekedésben a MÁV-Start, a Volánbusz, a MÁV-HÉV és a GYSEV járatain egyaránt.
A kedvezményt tartalmazó menetjegyek ára a fentiekkel arányosan módosul, míg a bérletek és a 30 kilométernél nagyobb távolságra szóló menetjegyek jelenlegi ára továbbra is megmarad.
Változik azonban az automatákból és a digitális felületeken (interneten az ELVIRÁ-ból vagy a MÁV applikációból) vásárolt MÁV-Start és GYSEV menetjegyekre járó kedvezmények mértéke: az automaták esetében a kedvezmény megszűnik, a digitális felületeken keresztül váltott jegyek esetében pedig a mértéke 5 százalék lesz ezentúl.
Fontos újdonság, hogy július 1-jétől a vármegye- és országbérleteket Zalaegerszegen már a helyi közösségi közlekedésben, a Volánbusz által üzemeltetett városi buszjáratokon is elfogadják. Ezzel a zalai megyeszékhely lesz az első település az országban, ahol megvalósul a teljes tarifaközösség.
A vármegye- és országbérletek jól jöhetnek a Balatonhoz is
Elkezdődött az előszezon, és az új vármegye- és országbérletek előnyeit a Balatonhoz utazva is ki lehet használni - közölte a MÁV Zrt. Azt is írták, hogy május 15 -től már sűrűbben közlekednek vonatok a Balatonhoz. Bővebben >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Máris kapcsolja ki ezeket a mobilján, ha nem akarja kivégezni az akksiját

Itt a fordulat a háborúban? Ötéves tűzszünetről érkezett konkrét ajánlat

Panellakások: Nem is gondolnánk, micsoda rejtett értékekkel bírnak

A cápák nem vérszomjas gyilkosok – egy új kutatás megcáfolja, amit eddig hittünk

Több uniós, kevesebb ázsiai: átrendeződött a bevándorlók köre Magyarországon

Durván bezuhant Trump népszerűsége

Földbe állnak az amerikai légitársaságok Trump tarifapolitikája miatt

Régóta várt idő köszönt be az előttünk álló héten, de nem árt közelben tartani az esernyőt

Lehengerlően olcsó elektromos autóval hozakodnak elő, de magunknak kell összerakni
