A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 2022 júniusában indított versenyfelügyeleti eljárást Kasza Tibi étrend-kiegészítők értékesítésével foglalkozó cégével szemben. Az eljárás fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmának feltételezett megsértése miatt indult – olvasható a Gazdasági Versenyhivatal közleményében.
A vizsgálat miatt érintett valamennyi fogyasztó kompenzációban fog részesülni a GVH eljárásának és a Manker Beauty fejajánlásának köszönhetően.
Kapcsolódó
Az érintett társaság 2021 júliusában kezdett el foglalkozni a vizsgált étrend-kiegészítők forgalmazásával. A cég az eljárás megkezdését követően nem sokkal javította, valamint megváltoztatta a korábbi kommunikációs gyakorlatát.
A Manker Beauty Kft. az eljárás során együttműködő volt a nemzeti versenyhatósággal, többek között elismerte a jogsértést és lemondott a jogorvoslatról. Emellett a cég vállalta a fogyasztók kompenzálását is.
Ennek értelmében a cég a 2021. július 15. és 2022. augusztus 5. között a vizsgálatban érintett termékeket vásárló fogyasztóknak egyenként ezer forintot fizet ki.
A GVH felhívta az érintett fogyasztók figyelmét, hogy a vállalkozás csak akkor tudja kifizetni a kompenzációt, ha az általa a közeljövőben elektronikus levélben megkeresett fogyasztók visszatudnak jelezni, emellett nyilatkoznak arról, hogy milyen bankszámlára kérik a kifizetést.
A cég ezen felül már az eljárás során csatlakozott az Önszabályozó Reklám Testülethez (ÖRT), egyben megfelelési programjainak a részeként vállalta, hogy innentől szakértők bevonásával végzi valamennyi kommunikációs és kereskedelmi tevékenységét.
A GVH a vállalt kötelezettségek megfelelő, maradéktalan teljesítését egy utóvizsgálat keretében fogja ellenőrizni.
GVH: valószínűsíthető, hogy az Aldi nem mond igazat a vásárlóinak
A kereskedelmi lánc azt állítja, hogy 100 százalékban magyar húst kínál, a versenyhivatal szerint viszont ez nem biztos, hogy igaz. Megszólalt az Aldi is.Bővebben--->
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Alacsonyabb kamattal is stabilan tartható a forint – a külföldi befektetők megtették választási tétjeiket
Ez Orbán Viktornak is bekavarhat: megbuktatnák Robert Ficót, megvan a kellő számú aláírás