Az eMAG a nyár végén leépítést tervez Magyarországon, hogy ezt követően ősz végéig egy kisebb hazai csapat feleljen a webshop Marketplace részéért.
A 24.hu egy, a hazai kereskedelemben dolgozó forrása alapján értesült a leépítés híréről, a portál megkeresésére az online piactér azt közölte, hogy „az eMAG továbbra is dedikált helyi csapattal folytatja működését Magyarországon, kihasználva a több mint 56 ezer eladót befogadó regionális piacterek növekedését a délkelet-európai régióban. Mivel az eMAG elsődleges növekedési fókuszát a Marketplace-ekben látja, a vállalat a kereskedelmi és a vonatkozó támogatási tevékenységeit központosítja”.
Ez a központosítás megerősíti, hogy az eMAG továbbra is versenyképes ajánlatokat kínálhasson ügyfeleinek, üzleti tevékenysége pedig hosszú távon fenntartható maradjon Magyarországon és az egész régióban a regionális hatékonyság és a folyamatos beruházások kihasználásával
– tették hozzá.
A válaszlevélben azt is közölték, hogy a Marketplace-hez kapcsolódó tevékenységeket és a helyi kezdeményezéseket továbbra is budapesti irodából, helyben kezelik, a potenciális Marketplace partnerek felkutatására, illetve a magyar vállalkozók támogatására összpontosítva.
Egy újabb megkeresésre viszont már arról írtak, hogy „a regionális piactérré való átalakulásunk részeként továbbra is jelentős méretű csapattal folytatjuk magyarországi tevékenységünket, amelynek fő fókusza, hogy az ügyfeleink minden igényét kielégítő termékek széles választékát kínálja jó minőségű online szolgáltatásainkon keresztül."
A rendelések kitörlése volt az eMAG akciója, célkeresztbe került
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) eljárást indított az Extreme Digital-eMAG Kft.-vel (eMAG) szemben a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmának feltételezett megsértése miatt.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Teljesen kicsúszott az irányítás a kezünkből: kontroll nélkül tarol a szuperjárvány, jövőre jöhet a nagy robbanás
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Óriási fordulat: megdöbbentő hírt kapott Orbán Viktor barátja, ez mindent boríthat
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye